DVSC: a Loki már az új stadionjában fejezi be a szezont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.28. 21:19
null
A Loki május 1-én veheti használatba az új stadiont (Fotó: MTI)
A 2013–2014-es bajnokságot már az új Nagyerdei Stadionban fejezi be a debreceni futballcsapat, május 1-től használhatják a létesítményt – árulta el Róka Géza, a DVSC-Teva klubigazgatója a Sport TV Mai helyzet című műsorában.

„Április 30-án a stadionnak használatbavételi engedélye van. Ez azt jelenti, hogy május elsejétől szabad a pálya. Egy kicsit talán a tervek előtt is haladnak, tehát biztosan nem lesz csúszás. Biztosan ott fejezzük be az idei bajnokságot, reméljük, abban a pozícióban, ahol most állunk. Az átadás egy eseménysorozat keretein belül fog megtörténni, aminek valószínűleg a része lesz egy rangos nemzetközi csapatnak a szereplése is” – nyilatkozta a klubigazgató.

A DVSC 3 millió euró körüli költségvetésével az ötödik helyet foglalja el az élvonalbeli klubok között, de erős a bizalom a csapat, a szakma stáb és a vezetés között, ennek köszönhető az őszi bajnoki cím, és a vezető szerint a korábbi szakmai sikerekhez is ez kellett.

„Ki lehet jutni Európába, sőt ki lehet jutni csoportkörbe, ugye a DVSC esetében ez 2009 és 2010. A norvég Strömsgodset csapatának – amely sajnálatosan kiejtett idén bennünket – is 9-10 milliós költségvetése van. Ezen a területen van hova előrelépnünk.”

Ha tehát minden a tevek szerint alakul, akkor a május 10-i, Újpest elleni bajnokit már az új otthonában játszhatja a klub.

Legfrissebb hírek

Nem lett meg a második debreceni győzelme az évszázadban, de így is élen az ETO

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 21:25

Lang Ádám: Félre kell tennem az érzelmeimet a győriek elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 11:56

A Debrecen meghosszabbította 20 éves kapusa szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 14:56

Az ETO legutóbb abban az évben tudta megverni a Debrecent, amikor negyedszer bajnok lett

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 13:50

Demjén Patrik: Mintha sérülés után tértem volna vissza

Labdarúgó NB I
2026.04.23. 12:44

Bártenderként a férfiak között is varázsol a korábbi magyar válogatott rg-s

Egyéb egyéni
2026.04.21. 11:27

Két öngóllal, nagyon kikapott a Diósgyőr a Debrecentől, és kiesett az NB I-ből

Labdarúgó NB I
2026.04.18. 21:16

Az ETO 13 év után győzné le újra Győrben a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2026.04.17. 15:30
Ezek is érdekelhetik