Vidi: Torghellének nincsen érve rá, miért kellene kezdenie

2013.10.04. 10:47
Torghelle Sándor, a Videoton támadója a szezonban mindössze 47 percet töltött a pályán a bajnokságban. Három bajnokin állt be csereként, mivel azonban a tavalyi őszi idénnyel ellentétben idén a fehérváriak nem játsszák Európa-liga-mérkőzések sorozatát, a csatár is kevesebb lehetőséghez jut. Torghelle azonban nem tud érvet felhozni amellett, hogy miért neki kellene kezdenie Nikolics Nemanja helyett.

„Ez azért összetettebb probléma – mondta Torghelle Sándor a Nemzeti Sportnak. – Tavaly valóban az Európa-ligában szerepeltem, mert a taktika részeként olyan csatárra volt szükség, aki megtartja a labdákat, miközben közelharcot vív az ellenfél védőivel. Sajnos idén már kiestünk, így maradt a bajnokság, ráadásul hamarosan bekapcsolódunk a Magyar Kupa-sorozatba is. Rendszerint egy csatárral áll fel a csapatunk, a társam, Nikolics Nemanja pedig vezeti a góllövőlistát, vagyis nincs mivel érvelnem, hogy miért nem én vagyok a kezdő. A nyáron csípőműtétem volt, egy éven keresztül szenvedtem porcleválás miatt. A rehabilitáció után elkezdtem az edzéseket, de a csípőm melletti combizmot nem erősítettem meg, így összeszedtem egy makacs húzódást. Négy hete viszont teljes értékű munkát végezhetek." Torghelle Sándor a Nemzeti Sportnak. – Tavaly valóban az Európa-ligában szerepeltem, mert a taktika részeként olyan csatárra volt szükség, aki megtartja a labdákat, miközben közelharcot vív az ellenfél védőivel. Sajnos idén már kiestünk, így maradt a bajnokság, ráadásul hamarosan bekapcsolódunk a Magyar Kupa-sorozatba is. Rendszerint egy csatárral áll fel a csapatunk, a társam, Nikolics Nemanja pedig vezeti a góllövőlistát, vagyis nincs mivel érvelnem, hogy miért nem én vagyok a kezdő. A nyáron csípőműtétem volt, egy éven keresztül szenvedtem porcleválás miatt. A rehabilitáció után elkezdtem az edzéseket, de a csípőm melletti combizmot nem erősítettem meg, így összeszedtem egy makacs húzódást. Négy hete viszont teljes értékű munkát végezhetek."

A csatár szerződése 2014 nyarán lejár, egyelőre azonban nem foglalkoztatja a jövő, pedig egy szerényebb célokért küzdő együttesnél szinte minden fordulóban a kezdőcsapat tagja lehetne.

A TELJES CIKKET, AMELYBEN TORGHELLE BESZÉL AZ ÚJPEST ELLENI HÉTVÉGI MECCSRŐL, KERESSE A PÉNTEKI NEMZETI SPORTBAN – MÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS!

Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
2026.09.26. 07:54

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
2026.09.25. 08:43

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Eljárás indult a Videoton–DVTK mérkőzés után történtek miatt

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 09:35

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23

„Zajlanak az egyeztetések a Racing-csoporttal” – Cser-Palkovics András a Vidi értékesítéséről

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 10:27