FTC-Újpest: „Hálás vagyok a sorsnak, hogy játszhatok”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.21. 13:44
A 23 éves futballista, Balogh Balázs korábban megfordult a Ferencvárosban is, de most már csak az Újpest létezik számára. A középpályás hálás a sorsnak, hogy pályára léphet a derbin.

„Számunkra az év egyik fénypontja a vasárnapi mérkőzés, a másik értelemszerűen a két csapat tavaszi párharca. Amióta lefújták az előző heti, Haladás elleni meccsünket, megnőtt bennem a feszültség, a Fradi elleni találkozóval fekszem és kelek. Úgy érzem, egyre inkább összeállunk, biztosan élvezetes kilencven percet játszunk” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a vasárnapi derbi kapcsán Balogh Balázs, az Újpest középpályása.

„Az Üllői úton kétszer is vereséget szenvedett velem a csapat, ettől függetlenül hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen nagy hagyományú mérkőzéseken játszhatok. Tudom, a Ferencvárost sokan most is esélyesebbnek tartják, de mindig a mutatott játék a fontos. Márpedig az Újpest játssza a futballt, és ez még akkor is igaz, ha ez az eredményeinken még nem mindig mutatkozik meg” – fogalmazott a 23 éves futballista.

„Amikor a Ferencvárostól Újpestre kerültem, Rajczi Pétertől vagy Tisza Tibortól rendszeresen kaptam érte a tüskéket. Az élet úgy hozta, hogy a Goldballból a Fradiba igazoltam, ahol olyan csapattársaim voltak, mint Megyeri Balázs, Sváb Dániel vagy Futács Márkó. Most már elmondhatom, hogy hosszabb időt töltöttem el Újpesten, mint a zöld-fehéreknél, és talán mondanom sem kell, csakis ez a csapat létezik számomra. Vallom, mindenki azt érdemli meg, amiért megdolgozik, márpedig én sokat tettem érte, hogy ilyen helyzetbe kerüljek. Sok edzőnek mondhatnék köszönetet, de most csak Marc Lelievre nevét említem, aki rengeteg energiát fektetett a felkészítésembe. Nemcsak mindig játszó újpesti labdarúgó akarok lenni, hanem gólpasszokkal, gólokkal akarom segíteni az együttest” – tette hozzá Balogh.

 

Legfrissebb hírek

Páratlanul izgalmas év végi hajrá az NB I-ben: négy csapat is esélyes arra, hogy őszi első legyen!

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 13:11

Ha az ETO szombaton nem nyer Nyíregyházán, a Loki legyőzésével már vasárnap őszi első lehet az FTC

Labdarúgó NB I
2025.12.13. 09:18

Tizenkét éve nem szerepelt ilyen jól a Loki; Hornyákkal az egyik leggyengébb idényét futja a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.12.06. 08:57

Kiállítás után gólváltás: döntetlenre végzett egymással a Chelsea és az Arsenal

Angol labdarúgás
2025.11.30. 19:30

Keane először nyerhet Hornyák ellen, akinek hat győzelme van az FTC-vel szemben

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 13:47

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

Három év után áll újra kiesésre a Diósgyőrben vendégeskedő Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.31. 11:24

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
2025.10.25. 09:51
Ezek is érdekelhetik