Videoton: a Beira-Martól érkezett brazil középpályás - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.23. 19:33
null
Nildo Petrolina szélsőként vagy középső középpályásként segítheti a Videotont (Fotó: vidi.hu)
A Videoton FC hivatalos honlapján, a vidi.hu-n bejelentette: három évre szerződtette a legutóbb a portugál élvonalbeli Beira-Marban szereplő középpályást, a brazil Nildo Petrolinát.

A hivatalosan Evanildon Fernandes Gomes névre hallgató, 27 éves légiós középső középpályásként és balszélsőként is bevethető.

„Nagyon örülök, hogy egy olyan nagy célokért küzdő csapat játékosa lehetek a jövőben, mint a Videoton FC. Szeretném a csapatot gólokkal, gólpasszokkal és jó játékkal trófeákhoz segíteni. Az utóbbi időben a csapat több mérkőzését is megnéztem videón, és ezek alapján bátran kijelenthetem, hogy egy olyan együttesbe kerültem, melyet remek képességű labdarúgók alkotnak” – nyilatkozta a vidi.hu-nak Nildo.

A Beira-Mar – mely az előző idényben anyagi nehézségekkel küszködve kiesett az élvonalból, így most már másodosztályú – már augusztus 13-án bejelentette az átigazolást.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL

Érkezők: Arturo Álvarez (amerikai-salvadori, Pacos Ferreira – portugál, kölcsön után végleg), Juan Calatayud (spanyol, RCD Mallorca – Spanyolország), Vítor Gomes (portugál, Rio Ave – portugál,kölcsön után végleg), Fejes András (Siófok – kölcsönből vissza), Izing Martin (FC Tatabánya – kölcsönből vissza), Juhász Roland (Anderlecht – Belgium, kölcsön után végleg), Kleinheisler László (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Lencse László (Aszterasz Tripolisz – Görögország, kölcsönből vissza), Joaquim Manuel Welo Lupeta (portugál, szabadon igazolható), Mamadu (bissau-guineai, Desportivo Aves – portugál), Chukwucheben „Moris” Enete (nigériai, Puskás Akadémia), Nagy Dániel (Puskás Akadémia), Nildo Petrolina (brazil, Beira-Mar – Portugália), Milan Perics (szerb, Ferencváros – kölcsönből vissza), Sándor György (al-Ittihad FC – Szaúd-Arábia, kölcsönből vissza), Vaskó Tamás (Kecskemét, kölcsönből vissza), Zé Luís (zöld-foki-szigeteki, Braga – Portugália, kölcsönbe)

Távozik/távozhat: Mladen Bozsovics (montenegrói, Tom Tomszk – Oroszország), Evandro Brandao (angolai-portugál, Tondela – Portugália), Fejes András (MTK Budapest – kölcsönbe), Kaká (brazil, Deportivo La Coruna – Spanyolország), Haraszti Zsolt (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Izing Martin (Vasas), Lencse László (Puskás Akadémia FC – kölcsönbe), Nikola Mitrovics (szerb, Maccabi Tel-Aviv – Izrael), Nagy Dániel (Siófok), Uros Nikolics (szerb, Puskás Akadémia – kölcsönbe), Papp Máté (Dunaújváros PASE – kölcsönbe), Szekeres Adrián (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Milan Perics (szerb, Videoton II?), Héctor Sánchez (spanyol, ?), Vaskó Tamás (Videoton II?)
Kiszemeltek: –
Legfrissebb hírek

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
15 órája

Videoton: a klub szerződést bontott Pető Tamással, Bekő Balázs az új vezetőedző

Labdarúgó NB II
2026.10.26. 15:20

Botladozó csapat, ködös jövőkép – mi történik a korábbi bajnok Videotonnál?

Labdarúgó NB II
2026.10.26. 11:59

Abszolút rekord! 40 millió euróért adtak el játékosokat a magyar klubok – a horvát és a román ligát is megelőzték

Labdarúgó NB I
2026.10.20. 17:12

Győzött a Vidi ellen, és visszaállt a tabella élére a Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.10.18. 18:55

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
2026.10.16. 15:23

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00