NB I: Bognár nem megsértődött Véberre, csak megsérült

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.19. 09:49
Bognár István apja szerint fia sérülés miatt kért cserét a Mezőkövesd–Lombard Pápa mérkőzésen, nem pedig azért, mert megsértődött a vezetőedző, Véber György kritikáján.

Véber György, a Mezőkövesd-Zsóry vezetőedzője a következőt nyilatkozta a Lombard Pápa elleni (0–2) szombati mérkőzés után arra a kérdésre, miért cserélte le a szünetben Bognár Istvánt. „Nagyon nekimentem, erre a játékos jelezte, hogy húzódása van, így nem volt más választásom, csak a csere." „Nagyon nekimentem, erre a játékos jelezte, hogy húzódása van, így nem volt más választásom, csak a csere."

Megsértődött a Kecskemét ellen (6–2) két gólpasszal, valamint egy góllal kirukkoló középpályás, amiért az edzője bírálta? Vagy szó sincs erről?

„A fiam szeret Véber Györggyel dolgozni, elfogadja a szakembert, ráadásul jól tűri a kritikát, nem hiszem, hogy megorrolt volna az edzőjére a szünetben – mondta Bognár György, István édesapja, a Nemzeti Sport állandó szakértője. – Egyszerűen csak arról van szó, hogy szerda óta fájlalja a combját, és a Pápa ellen az első félidőben olyan állapotba került, hogy már lépni is alig tudott – s ez volt a helyzet vasárnap is, ami nem jó előjel. Egyébként én is olyan voltam játékoskoromban, hogy sérülten is futballozni akartam, nem számított, milyen nyavalyával küszködtem. Ez az eset jó lecke volt a fiamnak, megtanulja, hogy nem szabad mindenáron pályára lépni, hiszen rossz vége is lehet a történetnek. Egyelőre nem tudni pontosan, mi a baj, az biztos, hogy nem »pattant meg« a combja, reméljük, nem szakadt el az izom."

Legfrissebb hírek

Bognár György: Nagyon jó ellenfelet ejtettünk ki, felvettük a Mariborral a versenyt

Európa-konferencialiga
11 órája

Lesz nyomás a Mariboron, és ezt kihasználhatja a Paks

Európa-konferencialiga
22 órája

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Szalai duplájával nyert a Kövesd az újonc ellen

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 17:19

Kooperációs szerződést kötött a DVTK a Mezőkövesddel – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 15:59

Bognár György szerint arra vigyáztak, hogy megnyerjék a meccset 1–0-ra

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 23:13

Beadásokkal és kezdeményező játékkal lehet eredményes a Paks

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 12:19

Puskás Ferenc kijelentése és Véber György kérése – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.24. 08:01
Ezek is érdekelhetik