Labdarúgás: az UEFA-hoz is eljutott a Csatáry-molinó híre

MTI MTIMTI MTI
2013.08.27. 06:38
Az Európai Labdarúgó-szövetséghez (UEFA) intézett levelet a náci háborús bűnösök után kutató Simon Wiesenthal Központ hétfőn amiatt, hogy az MTK Budapest elleni augusztus 17-i bajnoki labdarúgó-mérkőzésen FTC-szurkolók egy csoportja In memoriam Csatáry László feliratot feszített ki a lelátón, a háborús bűntettekkel vádolt Csatáryra emlékezve.

Michel Platini UEFA-elnökhöz írt levelében – amelyről szóló közleményét a központ az MTI-hez is eljuttatta – Shimon Samuels, a külkapcsolatokért felelős igazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy az FTC-szurkolók „folyamatosan visszaeső magatartást” tanúsítanak, „különösképpen az MTK Budapest elleni meccseken (amelyet ironikusan még mindig a világháború előtti zsidó támogatáshoz kapcsolódónak tekintenek)”.

A levél úgy fogalmazott, hogy a szurkolók korábban a szintén náci háborús bűnökkel vádolt Képíró Sándorról is megemlékeztek, most pedig arról a Csatáry Lászlóról, akit 2011-ben a központ a legkeresettebb náci bűnösként jelölt meg, és „akinek egyik áldozata egyébként az MTK FC egy korábbi, zsidó vezetője, Brüll Alfréd volt”. Samuels további példákat is említ, köztük a tavalyi Magyarország–Izrael barátságos mérkőzés előtt történteket, amelyek miatt az idei magyar–román világbajnoki selejtezőt zárt kapuk mögött rendezték.

A Simon Wiesenthal Központ szerint „Magyarországot feltüzelte az antiszemita és romaellenes Jobbik párt és a – hivatalosan betiltott, de még mindig aktív – félkatonai Magyar Gárda”. Az MLSZ pedig szerinte „külső beavatkozás hiányában vonakodik megfékezni a neonáci hatásokat a futballpályákon”.

A levél felszólítja az UEFA-t, hatékonyan lépjen fel annak érdekében, hogy az MLSZ zéró toleranciát tanúsítson valamennyi klubja esetében, élen a nemzeti válogatottal és a Ferencvárossal. „A magyar futballpályák nem lehetnek tovább tömeggyilkosok hőssé minősítését célzó, Hitlerjugend-típusú felvonulások, megfélemlítés és erőszakra ösztönzés területei” – idézte a levelet a közlemény.

Legfrissebb hírek

Nem ússza meg a Fenerbahce? Az UEFA fegyelmi eljárást indított a lyoni balhé miatt

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:02

Real Madrid–Inter, Liverpool–Atlético Madrid rangadókkal indul a BL alapszakasza

Bajnokok Ligája
2026.08.29. 14:16

Valahol Európában – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.08.28. 23:29

A Bragával és a Crvena zvezdával is találkozik Markgráf Ákos és Németh Hunor csapata a Konferencialiga alapszakaszában

Európa-konferencialiga
2026.08.28. 14:18

Infantino egyre nagyobb bajban, az UEFA büntetőeljárást indítana vele szemben

Minden más foci
2026.08.27. 19:15

Infantino-terv: az UEFA visszavonhatja a FIFA-tornák bojkottjára vonatkozó fenyegetését

Minden más foci
2026.08.26. 15:47

Az UEFA 3.3 milliárd eurót oszt ki a klubsorozatok résztvevői között

Bajnokok Ligája
2026.08.26. 13:54

Újabb rangos nemzetközi feladatokat kaptak a magyar labdarúgó-játékvezetők

Minden más foci
2026.08.18. 14:07