Honvéd: Testardi bizonyítaná, helye van a Sampdoriában

2013.08.11. 14:28
Emanuele Testardi, a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd támadója a XIX Secolo című olasz lapnak elmondta, szeretné bizonyítani, hogy helye van „anyaegyesületében”, a Serie A-ban érdekelt Sampdoriában. Mint ismert, a 22 esztendős csatár a szezon végéig kölcsönben erősíti a kispesti klubot.

„Bebizonyítom, hogy helyem van a Sampdoriában! A magyar bajnokság más, mint az olasz, itt a fizikum dominál, de tapasztalatszerzés céljából ideális helyen vagyok. Jól akarok teljesíteni, és vissza akarok térni a Samphoz – nyilatkozta Testardi, aki kitért arra is, hogy a Honvéd keretét főképp fiatal játékosok alkotják. – Remek törekvés, de ennek is megvan a határa. Ugyanis amikor tapasztaltabb futballisták lépnek pályára a csapatban, akkor érezni a különbséget.”Testardi, aki kitért arra is, hogy a Honvéd keretét főképp fiatal játékosok alkotják. – Remek törekvés, de ennek is megvan a határa. Ugyanis amikor tapasztaltabb futballisták lépnek pályára a csapatban, akkor érezni a különbséget.”

A támadó a kispesti klub színeiben három Európa-liga-mérkőzésen három gólt szerzett és egy gólpasszt adott (igaz, azt mind a Cselik Niksics ellen 9–0-ra megnyert találkozón), míg az NB I-ben két fordulót követően még nem talált a kapuba.

Legfrissebb hírek

Erődemonstráció: hibátlan mérleggel nyerte a Honvéd-kupát az Elche

Minden más foci
2026.03.15. 20:41

Kispesten ünnepi tradíciót hoznának létre a Honvéd-kupával

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:16

Egy félidőn át jól tartotta magát a Békéscsaba, végül mégis a listavezető győzött

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 15:50

A Honvéd U15-ös csapata tizenegyesekkel legyőzte a PSG korosztályos gárdáját

Minden más foci
2026.03.12. 17:18

Feczkó Tamás bajnokságot befolyásoló játékvezetői hibáról beszélt a Honvéd veresége után

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 10:53

Videó: a Honvéd játékosa széttépte a mezét, majd mutogatni kezdte a bírónak

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 08:49

Feszült hangulatú meccset nyert meg a Kecskemét a Bozsik Arénában

Labdarúgó NB II
2026.03.09. 21:53

Serie A-csapat megfigyelője érkezett a Honvéd–DVTK Magyar Kupa-mérkőzésre

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 20:26
Ezek is érdekelhetik