FTC: Keményen dolgoztam, hogy eljussak idáig - Adams

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.07. 18:26
Mint arról beszámoltunk, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros hivatalos honlapján tudatta, hogy szerződést kötött Akeem Adamsszel. Az új szerzemény a klubhonlapnak elmondta: élete a futball, és sokat dolgozott azért, hogy a Ferencvároshoz szerződhessen.

„Nagyon örülök, hogy sikerült a Ferencvároshoz szerződnöm. Keményen dolgoztam azért, hogy eljussak idáig. Természetesen tudom, hogy a jövőben is rengeteg feladat vár rám, hiszen minden erőmmel a Fradit akarom segíteni – nyilatkozta a fradi.hu-nak az új szerzemény. – Budapesttel már egy kicsit barátkoztam, gyönyörű város. És az is külön örömteli, hogy most, nyáron ilyen kiváló az időjárás.”

Adams már egészen fiatalon, mindössze 16 esztendősen bemutatkozott a trinidadi válogatottban. „Óriási élmény volt, hogy ilyen korán képviselhettem hazámat. Már több világbajnoki selejtezőn is pályára léphettem, ezek a találkozók rengeteg tapasztalatot adtak nekem. Több csapattársam az angol bajnokságban játszik, akiktől sokat tanulhatok – mondta Adams, aki a keménységét emelte ki az erényei közül. – Fizikailag nagyon erős, jó testfelépítésű játékos vagyok. Keményen, a sportszerűség határain belül agresszíven futballozom. Emellett azonban szeretem a technikás megmozdulásokat is. Ami a posztomat illeti, középhátvédként és balhátvédként is bevethetnek.”

A játékos célja minden fronton a csúcsra jutni a zöld-fehérekkel. „Úgy látom, nagyon erős csapatunk van. A srácok rendkívül kedvesen fogadtak, ezért is csatlakoztam ilyen nagy boldogsággal a Fradihoz. A célom egyértelmű: minden meccset megnyerni, és minden lehetséges címet begyűjteni.”

Adams azt is elmondta, Trinidadon próbálkozott a krikettel is, de gyorsan rá kellett jönni, neki a focilabda az élete. „A futball természetesen nagy népszerűségnek örvend a hazámban, a labdarúgás mellett pedig a krikettet is kedvelik az emberek. Én is próbálkoztam az utóbbi sportággal, de nem sikerült megszeretnem. Nekem a futball jelenti az életemet!” fradi.hu-nak az új szerzemény. – Budapesttel már egy kicsit barátkoztam, gyönyörű város. És az is külön örömteli, hogy most, nyáron ilyen kiváló az időjárás.”

Adams már egészen fiatalon, mindössze 16 esztendősen bemutatkozott a trinidadi válogatottban. „Óriási élmény volt, hogy ilyen korán képviselhettem hazámat. Már több világbajnoki selejtezőn is pályára léphettem, ezek a találkozók rengeteg tapasztalatot adtak nekem. Több csapattársam az angol bajnokságban játszik, akiktől sokat tanulhatok – mondta Adams, aki a keménységét emelte ki az erényei közül. – Fizikailag nagyon erős, jó testfelépítésű játékos vagyok. Keményen, a sportszerűség határain belül agresszíven futballozom. Emellett azonban szeretem a technikás megmozdulásokat is. Ami a posztomat illeti, középhátvédként és balhátvédként is bevethetnek.”

A játékos célja minden fronton a csúcsra jutni a zöld-fehérekkel. „Úgy látom, nagyon erős csapatunk van. A srácok rendkívül kedvesen fogadtak, ezért is csatlakoztam ilyen nagy boldogsággal a Fradihoz. A célom egyértelmű: minden meccset megnyerni, és minden lehetséges címet begyűjteni.”

Adams azt is elmondta, Trinidadon próbálkozott a krikettel is, de gyorsan rá kellett jönni, neki a focilabda az élete. „A futball természetesen nagy népszerűségnek örvend a hazámban, a labdarúgás mellett pedig a krikettet is kedvelik az emberek. Én is próbálkoztam az utóbbi sportággal, de nem sikerült megszeretnem. Nekem a futball jelenti az életemet!”

További részleteket az átigazolásról itt olvashat!

 

Legfrissebb hírek

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
8 órája

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
9 órája

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 17:00

Jégkorong: magyar válogatott kapus érkezését jelentette be az FTC – hivatalos

Jégkorong
2025.05.08. 11:45

Újra edzésbe állt az egy hét alatt kétszer műtött Pászka Lóránd

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 16:55

Női NB I: hengerelt a Ferencváros az elhalasztott meccsen

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 15:37

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
2025.05.06. 15:24

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30
Ezek is érdekelhetik