KTE: jól sikerült a sérült Antal Botond kézműtétje

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.06. 10:00
Jól sikerült a kézsérülést szenvedő Antal Botond műtétje: a labdarúgó NB I-ben szereplő KTE-Phoenix Mecano fiatal kapusa három-négy hét kihagyásra számít.

„Két lehetőség közül lehetett választani – mondta a KTE meghatározó futballistája a Nemzeti Sportnak. – Az egyik, hogy nem kell megoperálni, ám ebben az esetben nagyobb eséllyel lehet probléma az ujjammal a jövőben, vagy megműtik, s tökéletes lesz, de akkor több időt kell kihagynom. Az utóbbi mellett döntöttünk Kertész Gábor kézspecialistával, aki kedden el is végezte a beavatkozást. Pénteken kontrollon is jártam, s mindent rendben találtak. Jövő hét szerdán szedik ki a varratokat, utána elkezdhetek edzeni, de labdát csak később foghatok a kezembe. Bízom benne, hogy az első vagy a második fordulóban, vagyis három-négy hét múlva már számíthat rám Bekő Balázs vezetőedző.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik