KTE: brazil és montenegrói játékos igazolt Kecskemétre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.15. 18:52
null
Borisz Bulajics (balra) és Eliomar Correira Silva (jobbra) is lila-fehérben folytatja (Fotó: kecskemetite.hu)
A KTE-Phoenix Mecano NB I-es labdarúgócsapata egy brazil és egy montenegrói középpályást igazolt Eliomar Correira Silva és Borisz Bulajics személyében – adta hírül a klub honlapja.



A Leo művésznéven futballozó Eliomar Correia Silva a szerb bajnok Partizan Beogradtól érkezik egy évre kölcsönbe Kecskemétre. A 25 éves brazil középpályás 2008 és 2013 között a szintén szerb FK Javor játékosa volt, idén januárban igazolta át a Partizan, miután 2012 őszén hét gólt és két gólpasszt jegyzett.

Borisz Bulajics a Cselik Niksicstől érkezik a lila-fehérekhez, akikkel kettő plusz egy éves szerződést kötött. A szintén 25 éves montenegrói középpályás – aki utánpótlás-válogatott volt hazájában – a Bp. Honvéd ellen Európa-liga-selejtező során mindkét mérkőzést végigjátszotta, a Cselik egyetlen, hazai pályán szerzett gólja az ő szabadrúgása után született.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KTE-PHOENIX MECANÓNÁL
Érkezők: Borisz Bulajics (montenegrói, Cselik Niksics – Montenegró), Csillag Dárius (Bp. Honvéd), Farkas István (Ceglédi VSE – kölcsönből vissza), Farkas András (Bajai LSE – kölcsönből vissza), Gyagya Attila (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza), Milan Csokics (szerb, Bajai LSE – kölcsönből vissza, Dejan Karan (szerb, FK Vojvodina), Eliomar Correira Silva (brazil, Partizan Beograd – Szerbia – kölcsönbe), Tölgyesi Viktor (Gyirmót FC Győr – kölcsönből vissza)
Távozik/távozhat:Bertus Lajos (Puskás Akadémia), Mohl Dávid (PMFC), Rafael Burgos (salvadori, Ried – Ausztria, kölcsönből vissza?), Edgardo Diaz (argentin, ?), Hullám Attila (?), Givi Joszeliani (grúz, Szioni Bolniszi – Grúzia), Kovács Ádám (Nyíregyháza Spartacus, kölcsönből vissza), Eugene Salami (nigériai, DVSC-Teva, kölcsönből vissza), Sós Márkó (?), Tölgyesi Viktor (Békéscsaba – kölcsönbe), Vaskó Tamás (?)
Kiszemeltek: Bene Mihály (MTK – Sándor Károly Akadémia), Nemanja Csovics (szerb, Szpartak Zlatibor), Mehdi Hamelin (francia, Saint Germain-Laval), Ivancsics Gellért (Bp. Honvéd), Ivan Jakovljevics (szerb, Szigetszentmiklósi TK), Kovács Attila (szabadon igazolható, legutóbb Paks), David Poljanec (szerb, FC Linz)

 

Legfrissebb hírek

Az NB II kiesőjétől érkezett játékos Kecskemétre

Labdarúgó NB II
3 órája

Kisvárda: Zalaegerszegről is érkezik játékos – több bejelentés várható

Labdarúgó NB I
5 órája

Kisvárda: szerződést hosszabbított a csapatkapitány

Labdarúgó NB I
6 órája

Robbie Keane két játékost is a Fradiba hozna volt csapatától – sajtóhír

Labdarúgó NB I
8 órája

DVSC: nyolc játékostól elköszöntek, bár az egyikük még visszatérhet

Labdarúgó NB I
11 órája

Távozik a bolgár válogatott játékos a DVSC-től

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:41

A Ferencváros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:01

Támadót igazolt a Vasas: Pethő Bence Angyalföldön folytatja

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:50
Ezek is érdekelhetik