Haladás: titokzatos román válogatott támadó a képben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.26. 07:46
A labdarúgó NB I rajtjára készülő Haladás csütörtöki szurkolói ankétján többek között elhangzott: elképzelhető, hogy a szombathelyiek egy gólerős román támadóval erősítenek.

„Egyébként, ahogy azt már korábban is említettem, továbbra is keresünk egy gólerős csatárt, eddig is voltak jelöltjeink, volt olyan légiós például, akit a Debrecen halászott el előlünk, illetve képben van még többek között egy 15-szörös román válogatott játékos is, aki 200 első osztályú meccsén 60 gólt rúgott" – idézi a nyugat.hu Artner Tamás vezetőedzőt.nyugat.hu Artner Tamás vezetőedzőt.

Egy alapos román adatbázis segítségével megpróbáltunk utánaznézni, ki lehet az említett támadó. Az említett számok pontosan nem illenek senkire sem az adatbázisban szereplők közül, egyvalakire azonban közelítőleg igen: ő a 31 éves Ionut Mazilu, aki hazájában a Sportul Studentesc és a Rapid Bucuresti mezét viselte (előbbiét a másodosztályban is), 2008 óta pedig két ukrán élvonalbeli klub, a Dnipro és az Arszenal között ingázik.

A 600 000 eurós piaci értékűre taksált Mazilu kétéves szerződése június végén lejárt az Arszenalnál, és a napokban egy ukrán internetes oldal azt tudakolta tőle, még a kijeviek játékosának tartja-e magát. Mazilu az „eltűnését" egészségi okokkal magyarázta, és biztosnak mutatkozott azt illetően, hogy hamarosan újra játszik a kijeviek soraiban. Az interjú készítője – említést téve Mazilu állítólagos teljesítetlen anyagi követeléseiről – nem ezt sugallta.

A szombathelyi szurkolói ankéton sok más téma is szóba került, például elhangzott a kérdés: Kenesei Krisztiánnal mi volt a gond, miért kellett távoznia? Artner Tamás ekképp reagált a nyugat.hu szerint:

„Kenő sohasem mondta el nekem őszintén, hogy mi van vele. Különböző forrásokon keresztül üzengetett felém, hogy minden rendben van vele, de az elmúlt másfél évben egyetlen edzést sem végzett el elejétől a végéig. Végig bajlódott az Achillesével, nem volt egészséges, én pedig nem vagyok hajlandó olyat játszatni, aki nem egészséges. Az nem igaz, hogy nem volt a szívem csücske. Már régen nem foglalkoztam az Újpest meccsen történtekkel. Megbüntettük, majd visszavettük a felnőtt csapatba. A klub megtette neki az ajánlatát, azt azonban ő nem fogadta el. Én mindenesetre sok sikert kívánok neki Pápán, és kívánom, hogy bizonyítsa be, hogy egészséges és legyen egy jó szezonja."

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
39 perce

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
18 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Próbajátékosok sora a ZTE-nél, eladhatják az egyik brazilt

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 17:13
Ezek is érdekelhetik