Paks: megegyeztek Horváthtal, Bekő pótolhatja Kecskeméten

2013.06.22. 10:52
null
Előttem az utódom, Horváth Ferenc kerül Tomiszlav Szivics megüresedett helyére (Fotó: Korponai Tamás, NS Archív)
A Nemzeti Sport értesülései szerint Horváth Ferenc szóban már megállapodott a Paksi FC-vel. A kecskeméti lila-fehérek a legutóbb Budaörsön dolgozó Bekő Balázst szerződtethetik Horváth megüresedő helyére.

 

„Hivatalosan nem tudom megerősíteni a hírt, majd ha a papírok is alá lesznek írva, akkor beszélhetünk megállapodásról. Természetesen azt nem tagadjuk, hogy napok óta tartanak az egyeztetések Horváth Ferenccel és a Kecskeméttel” – mondta érdeklődésünkre Haraszti Zsolt, az MVM Paks ügyvezetője.

Információink szerint Horváth Ferenc hétfőn bonthatja fel a szerződését a Kecskeméti TE-vel, és délután már edzést is vezényelhet Pakson a szakember. A teol.hu is úgy tudja, Rózsa Pál és Haraszti Zsolt egy kecskeméti étteremben mindenben megegyezett még a szombati napon – immár semmi akadálya sincs annak, hogy Horváth Ferenc csapatot váltson.

Horváth Ferenc labdarúgóként már megfordult a Paks kötelékében, valamint futballista-pályafutását követően játékosmegfigyelőként is dolgozott ott, így nem meglepő, hogy kiváló viszonyt ápol a Tolna megyeiekkel.

HIVATALOS KÖZLEMÉNY
A Kecskeméti TE a hivatalos oldalán is elismerte, hogy a Paks valóban megkereste a klubot Horváth Ferenccel kapcsolatban. A tájékoztatás szerint a megkereséssel párhuzamosan, természetesen megkezdték a tárgyalásokat a jelöltekkel is, amennyiben a Pakssal megegyezés születne. A KTE azt is elismerte, hogy a hétfői rajtig mindenképpen lezárják a kérdést.
A kecskemétiek felkészüléséhez kapcsolódó hír még, hogy hétfőn délután 4-kor találkozik először a keret a Széktói Stadionban.

A Paksra távozó szakembert a hírek szerint a legutóbb Budaörsön dolgozó Bekő Balázs válthatja:

„Tárgyaltam a Kecskemét tulajdonosával, gyakorlatilag beszélgettünk egy jót, kíváncsi volt a labdarúgásról és a futballról alkotott filozófiámra. Abban maradtunk, hétfőn kapok választ" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Bekő Balázs.

A szakember Lucsánszky Tamást váltotta az 2011–2012-es idény végén a másodosztályból kieső Budaörs kispadján. Vezetésével az NB III-ban megnyerték a bajnokságot a Duna-csoportban, ám az osztályozó két mérkőzésén alulmaradtak az NB II-es Tatabányával szemben. Bekő korábban Mezey György segítőjeként dolgozott a 2010–2011-es szezonban aranyérmesként végző Videoton stábjában.

A legutóbbi idényt a Paks a 13., a Kecskemét a 7. helyen zárta.A paksiak korábbi edzője, a szerb Tomiszlav Szivics már a Diósgyőr szakvezetőjeként dolgozik.

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Befedték a kecskeméti Széktói Stadion „napos“ oldali lelátóját

Labdarúgó NB II
2026.09.16. 22:15

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46