Feszült „3. félidő” az MK-elődöntőben: győri rendezők kontra Vidi-játékosok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.08. 20:48
null
A lefújás után tucatnyi győri rendező futott be a pályára (Fotók: Czerkl Gábor)
A Győri ETO 2–1-es hazai veresége ellenére búcsúztatta a Videoton labdarúgócsapatát, és 3–2-es összesítéssel bejutott a Magyar Kupa döntőjébe. Az elődöntő visszavágója után elszabadultak az indulatok, amit a fehérváriakat irányító José Gomes szerint semmi sem indokolt.
A GYŐRI RENDEZŐ MAGYARÁZKODIK, A RENDŐRSÉG TANULMÁNYOZ

Schubert Tamás, a győriek biztonsági igazgatója a mérkőzést követően elmondta: a magyar szövetség játékoskijáróban tartózkodó ellenőre kérte, hogy a biztonságiak avatkozzanak be.

A rendőrség – amelynek az incidens során nem kellett beavatkoznia – tanulmányozni fogja a mérkőzés ideje alatt a stadionban készült videofelvételeket, ezt követően dönti el, hogy indít-e eljárást az ügyben. Erről Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatta a távirati irodát. (MTI)

„Azt gondolom, hogy nagyon jó mérkőzés volt, mindkét csapat tovább szeretett volna jutni – nyilatkozta az ETO vezetőedzője, Pintér Attila a Sport Tv-nek. – Igazi kupahangulat volt, itt a végén egy picit nem úgy sikerült, ahogy kellene a futballpályán, de ez benne van, hiszen a döntőbe jutás volt a tét. Összességében úgy gondolom, mindkét csapat megtette, amit meg kellett. Nikolicsnak jobbulást kívánok. Nem láttam, mi történt, de nagyon sajnálom, mielőbbi jobbulást kívánok neki.”

A másik fél így értékelt:
„Gyakorlatilag a mérkőzés folyamán végig támadtunk, harcosan léptünk fel, azt a játékot játszottuk, amit már megszokhattak tőlünk. Még tíz emberrel sem adtuk fel a gólszerzés lehetőségét, három nagy helyzetet is kidolgoztunk. Megmutattuk a magyar futballszurkolóknak, hogy igenis nagyon erős, elszánt csapat vagyunk, amely az utolsó pillanatig harcol a sikerért – mondta José Gomes, aki a mérkőzés utáni csetepatéra is kitért: – Volt néhány meglepő bírói ítélet, de a játékvezető is ember, ez benne van a pakliban, a labdarúgás része. Mint ahogy az is, hogy egy ilyen mérkőzés után a játékosok felfokozott idegállapotban vannak. Amikor odamentek a játékvezetőhöz, semmit sem csináltak, nem bántották, ám megérkeztek a biztonságiak, akik elkezdték lökdösni őket, miközben erre semmi okuk nem volt. Ha a mi játékosaink tesznek bármi olyat, amit nem lenne szabad, akkor a játékvezető beleírja a jelentésébe, hiszen ismeri őket, és büntetés lesz a vége. Ezekről az emberekről viszont, akik beszaladtak a pályára, és elkezdték lökdösni a játékosainkat és engem is, azt sem tudja senki igazából – mi pláne –, hogy hányan vannak, kik ők, gyakorlatilag azt csinálnak, amit akarnak. Sajnálatos dolog, hogy ilyen előfordulhat, ez nem szolgálja a magyar labdarúgás érdekét.”

A lökdösődés

Nikolicsot a játéktérről vitte el a mentő
Nikolicsot a játéktérről vitte el a mentő

A mérkőzés összefoglalója

Legfrissebb hírek

Magyar Kupa: nyilvánosságra hozták a döntő pontos időpontját

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 14:35

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10

Két gólt lőtt a Vasas a hajrában Fehérváron, és feljutott az NB I-be

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

A Videoton a visszavágásért, a Vasas az élvonalért játszik az NB II vasárnapi rangadóján

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 11:02

Gálázva jutott sorozatban tizedszer a négy közé az ETO a kézi BL-ben

Kézilabda
2026.04.25. 17:30

Szalai Gábor: Megvan a kupadöntő, most a bajnokságban nyomás alatt akarjuk tartani a győrieket

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 09:18

Csinger Márk: Nem állt mellénk a szerencse a tizenegyeseknél

Labdarúgó NB I
2026.04.23. 09:40

Robbie Keane: Remekül kezdtünk, viszont a játékosok hullafáradtak

Labdarúgó NB I
2026.04.22. 23:39
Ezek is érdekelhetik