MK-döntő: A kupasiker gyógyír számunkra - Kondás

2013.05.22. 22:13
A DVSC-Teva Adamo Coulibaly duplájával 2–1-re megnyerte a Győri ETO elleni Magyar Kupa-döntőt a Bozsik Stadionban. A Debrecen vezetőedzője, Kondás Elemér szerint a hátrányban kockáztatniuk és váltaniuk kellett, és szerencsére a bátrabb játékkal sikerült fordítaniuk.

„Sajnos hátrányban voltunk az első félidőben, bár ott is megvoltak a lehetőségeink, de nem tudtunk gólt szerezni. A második játékrészben kockáztatnunk kellett, sokkal bátrabb játékot kértünk a játékosoktól, akik ragyogóan megoldották. A korai cseréről annyit, hogy szerettünk volna minél hamarabb váltani, mert Kulcsár Tamás kint a szélen nem igazán tudott veszélyes lenni, Ibrahima Sidibe behozatalával pedig a támadójátékot szerettük volna erősíteni. Sok minden motivált minket, amelyik sorozatban elindulunk, ott szeretnénk nyerni, így voltunk ezzel a Magyar Kupában is. Persze, ennek nagyobb a presztízse is, de így az európai kupaporondon is egy körrel később kell bekapcsolódnunk a küzdelmekbe. Szerencsére sikerült behúznunk a hatodik kupagyőzelmet is. Úgy gondolom, ez a siker kicsit gyógyír az elrontott bajnoki szezonra. Sok problémánk volt egész évben, de ha kicsit jobban odafigyelünk, akár a bajnoki címért is játszhattunk volna” – nyilatkozta a DVSC-Teva vezetőedzője, Kondás Elemér a Magyar Televíziónak.Kondás Elemér a Magyar Televíziónak.

Legfrissebb hírek

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 20:40

Magyar Kupa: egy félbeszakadt meccs, két tizenegyespárbaj, három két számjegyű győzelem

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 21:28

Magyar Kupa: a Tiszafüred 16 gólt szerzett, a Gyulai Termál és a Salgótarján 12–0-val ment tovább

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 20:54

Elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa első fordulójának sorsolását

Labdarúgó NB II
2026.07.09. 20:14

Augusztus első hétvégéjén indul a Magyar Kupa új idénye

Labdarúgó NB I
2026.07.08. 12:30

Pigniczki Krisztina: A munkában hiszek

Utánpótlássport
2026.06.19. 17:54

NB III: Vitelki Zoltán vette át Kondás Elemér helyét Tiszaújvárosban

Labdarúgó NB II
2026.06.19. 07:58

Kézi: nagy csatában kikapott a Győr a Bukaresttől az ifi leány BL-ben

Utánpótlássport
2026.06.06. 14:38