A pécsiek csatára Ibrahimovichoz hasonlítja magát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.05. 14:12
null
Miroszlav Grumics nem biztos, hogy játszik a Győr ellen, de ha igen, és eljut a kapuig, akkor ígéri, ismét „kegyetlen lesz” <br /><a href="http://www.pmfc.hu" target="_blank">(Fotó: pmfc.hu)</a>
Ma két mérkőzéssel, az Újpest–Kaposvár és a Pécs–Győr összecsapással veszi kezdetét a labdarúgó NB I 22. fordulója. A fővárosi meccsen mindkét csapatban pályára léphet olyan játékos, aki korábban a mai ellenfelet erősítette. A találkozó tétje pedig az, hogy a lila-fehérek az idei második Megyeri úti meccsükön megszerzik-e az első hazai sikerüket. A Győr a 2013-ban még százszázalékos mérlegének megőrzése reményében látogat Pécsre. A baranyaiaknál kérdéses az előző három bajnokin három gólt szerző Miroszlav Grumics játéka, aki Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítja magát.

TÖBBEN IS VOLT CSAPATUK ELLEN KÉSZÜLNEK – ÚJPEST–KAPOSVÁR

Balajcza Szabolcs, az Újpest kapusa ezer szállal kötődik Kaposvárhoz. Hogy mást ne mondjunk, a Rákócziban kezdett futballozni, és ott is lett NB I-es játékos. Azóta persze eltelt már néhány esztendő, és a 252. élvonalbeli mérkőzésére készülő kapus akkor sem izgul különösebben, ha volt együttese az ellenfél.

„Igazából már csak a vezetők a régiek – mondta a 2006 óta Újpesten szereplő labdarúgó. – Őket ismerem, no meg a kapusedzőt, Házi Lászlót. A csapatból talán csak Oláh Lóránt maradt meg hírmondónak, mindössze vele játszottam együtt, a jelenlegi keret nagy részét már csupán ellenfélként ismerem. Így aztán nincs is bennem különösebb izgalom, csak annyi, amennyinek mindenképpen lennie kell egy bajnoki előtt."


A két gárda az elmúlt években vagy nagyon jó meccseket játszott egymással, vagy nézhetetleneket – szerencsére utóbbiból volt kevesebb. Balajcza Szabolcs egyből sorolja is a mérkőzéseket, amelyek között van egy kakukktojás is.

„Akadt olyan bajnoki, amikor két góllal vezetett a Kaposvár, mégis mi nyertünk – kezdte a múltidézést a kapus. – Ráadásul előfordult ilyen Kaposváron és a Megyeri úton is. És nem is csupán ezek voltak ilyen fordulatos találkozók. Megesett, hogy nem mi számítottunk esélyesnek, mégis győztünk idegenben három nullra, de sajnos az is, hogy a Rákóczi tudott nyerni a Megyeri úton kettő nullra."

Mély gödörbe esett az Újpest a tavaszi rajton, hiszen az első bajnokin sima hatost kapott a Pakstól. Ezt követően edzőt váltottak a Megyeri úton, Jos Daerden helyére addigi segítője, Marc Leliévre került megbízott szakvezetőként. Azóta sokkal karakteresebb és jobb csapat az Újpest.

„A hangulat is egyre jobb az öltözőben – árulta el Balajcza Szabolcs. – Már a Ferencváros ellen is összeszedettebb volt a csapat, Debrecenben ráadásul a jobb játék végre győzelemmel párosult. Jos Daerden is remek szakember volt, de Marc Leliévre talán többet foglalkozik a részletekkel, s mint tudjuk, ezekből az apróságokból áll össze a nagy egész."

A Kaposvár egy ponttal előzi meg az Újpestet, vagyis a lila-fehér siker azt is jelentené, hogy előzne a gárda.

Harmadik gólja volt a szezonban, 118. az élvonalban, mégis azt mondja, jobban örült, mint amikor először talált be az NB I-ben. Waltner Róbert múlt héten azt követően volt eredményes a Pápa elleni győztes meccsen, hogy előtte elrontott egy tizenegyest.

„Kiélezett helyzetben nem szoktam kihagyni a büntetőt, természetes volt számomra, hogy a Pápa ellen is odaállok a labda mögé – ment vissza az időben Waltner Róbert. – Edzésen tízből kilencszer biztosan a jobb felsőbe rúgom a labdát, ezúttal azonban rosszul céloztam. Szerencsére nem sokkal később bebizonyosodott, volt értelme gyakorolni a kapu elé érkezést: mondhatom, talán az az egyik erősségem, hogy megérzem, hova jön a labda egy olyan támadás végén, mint amiből Balázs Benjámin centerezett."

A gólnak állítása szerint jobban örült, mint amikor tizenkilenc évesen, a Videoton játékosaként, csereként pályára lépve a Tiszakécske ellen először volt az első osztályban eredményes. Már úgy készül, hogy korábbi csapata ellen is az lesz.

„Ami az újpesti múltamat illeti, még kétezerben, Várhidi Péter edzősége idején kerültem a Megyeri útra, az első öt bajnokin három gólt szereztem, aztán mégis a kispadon találtam magam – folytatta Waltner Róbert. – Akkor eldöntöttem, a nyáron mindenképpen távozom, és bár az újonnan kinevezett edző, Kisteleki István szerette volna, ha maradok, kicsúsztam az általa kért határidőből, így Zalaegerszegre kerültem. Mit mondjak, nem bántam meg. A hazaiak kapusával, Balajcza Szabolccsal amúgy jóban vagyok; amikor gólt rúgtam neki, mindig nehezményezte, hogy rendre kibabrálok vele. Remélem, pénteken is ez lesz a helyzet."

Az Újpest az előző négy hazai meccsén megverte a Kaposvárt (3–2, 2–1, 3–2, 3–1). A Rákóczi egyetlen alkalommal, 2007 augusztusában nyert bajnokit Újpesten, 2–0-ra. Rajczi Péter kihagyott egy tizenegyest, Oláh Lóránt és Dusan Vasziljevics pedig ezt gólokkal büntette – utóbbi két játékos ma is ott lehet a pályán, azzal a különbséggel, hogy Vasziljevics már a lila-fehéreket erősíti.


KÉRDÉSES A PÉCSI IBRAHIMOVIC JÁTÉKA – PÉCS–GYŐR

Az ETO bajnoki veretlenségi sorozata – amely ugyebár a nyitó forduló óta tart – már 19 mérkőzést számlál. A listavezető mindhárom tavaszi mérkőzését megnyerte, mindig két gólt szerezve. A PMFC otthoni mérlege nagyon gyenge a szezonban, 2–3–4. Igaz, a pécsiek az egyik meccset már tavasszal nyerték meg, az MTK ellen. A piros-feketék nyolc gólt szereztek hazai pályán ebben a szezonban, ennél csak az (albérletbe kényszerülő) Eger gólszegényebb pályaválasztóként.

A pécsiek helyzetét nehezíti a mai fellépésük előtt, hogy izomsérülés miatt kérdéses Miroszlav Grumics játéka, aki az eddigi három idei bajnokin három gólt is szerzett. Az ETO-nál Marián Had, Koltai Tamás és Pátkai Máté bajlódik sérüléssel.

„Holnapi taktikánkat mindenképpen befolyásolja, hogy Grumics vállalni tudja-e a játékot, mert a hétfői edzésen kisebb húzódást szenvedett. Nagyon fontos, hogy masszívnak kell lennünk, mert a Győri ETO jó csapat. Abban a pillanatban, ha megbomlik az egység, szétszedhet minket a vendéggárda, amelynek remek a játékoskerete. Ha nincs nálunk a labda, kell a fegyelmezettség. Semmiféleképpen sem szeretnénk lemondani arról a támadó szellemű játékról, amit a Videoton ellen is bemutattunk. Ezt kívánjuk megtartani azzal a különbséggel, hogy jobban ki kell használnunk a helyzeteinket" – mondta a tegnapi sajtótájékoztatón a PMFC vezetőedzője, Lőrincz Emil.

Grumics kisebb sérülése ellenére optimistán tekint a meccs elé, és a stílusáról is beszélt a Nemzeti Sportnak.

„Lehet, hogy hasonlítok valamelyest Janckerre, de az én kedvenc játékosom Zlatan Ibrahimovic. A karakterem és a mentalitásom is olyan, mint az övé – a kapu előtt kegyetlen vagyok" – fogalmazott Grumics.

A nyáron Kaposvárról érkező játékos a győrieket sem kímélné; becsüli, tiszteli eddigi remek sorozatukat, de csapatával örömmel meg is szakítaná azt. „Az edzőváltás óta teljesen más stílusban futballozunk, s a góljaim azt mutatják, fekszik nekem ez az új rendszer – mondta az eddig öt találatot jegyző támadó. – Úgy tervezem, hogy a hátralévő fordulókban minden meccsen gólt lövök, hiszen az első fél szezonom nem volt fényes a klubnál, de most, hogy jó formába lendültem, az önbizalmam is megjött. Hétről hétre magabiztosabbnak érzem magam a kapu előtt. Nagyon jó csapatnak tartom a Győrt, vezeti a bajnokságot, megérdemelten áll az élen, de éppen itt az ideje, hogy valaki megállítsa. Mi is egyre jobbak vagyunk, a hangulat is egyre jobb az öltözőben."

 

NB I, 22. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
IdőpontMérkőzés Játékvezető
Április 5., péntek
17.00
Újpest FC–Kaposvári Rákóczi (Tv: Sport1)
Németh Ádám
19.00
Pécsi MFC–Győri ETO FC (Tv: Duna)
Bognár Tamás
Április 6., szombat
14.00
Siófok FC–MVM Paksi FC (Tv: M1)
Solymosi Péter
16.00
Haladás–Ferencváros (Tv: Sport1)
Andó-Szabó Sándor
16.00 Lombard Pápa–KTE-Phoenix Mecano
Kassai Viktor
18.30
Egri FC–MTK Budapest (Tv: SportM)
Szőts Gergely
Április 7., vasárnap
16.30
Bp. Honvéd–Debreceni VSC-Teva (Tv: M1)
Farkas Ádám
18.30
Diósgyőri VTK–Videoton FC (Tv: Sport2)
Szabó Zsolt

 

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri ETO 20 14 5 1 41–17 +24 47
2. MTK Budapest 20 11 5 4 32–20 +12 38
3. Videoton FC 20 10 5 5 35–15 +20 35
4. Ferencváros 20 9 7 4 35–24 +11 34
5. DVSC-Teva 20 10 2 8 28–20 +8 32
6. Budapest Honvéd 20 8 4 8 30–30 0 28
7. Diósgyőri VTK 20 7 7 6 19–22 –3 28
8. MVM Paks 20 6 9 5 30–22 +8 27
9. Kaposvári Rákóczi 20 7 5 8 23–25 –2 26
10. Haladás 20 6 8 6 25–20 +5 26
11. Újpest FC 20 6 7 7 27–30 –3 25
12. Pécsi MFC 20 6 7 7 22–26 –4 25
13. KTE-Phoenix Mecano 20 6 6 8 24–30 –6 24
14. Lombard Pápa FC 20 5 5 10 16–33 –17 20
15. Egri FC 20 2 5 13 15–39 –24 11
16. Siófok 20 2 3 15 17–46 –29 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik