Van élet a 0-6 után - de milyen?

Vágólapra másolva!
2013.03.08. 16:08
null
Sikerül-e a talpra állás az Újpestnek a fájdalmas hatos után? (Fotó: Czerkl Gábor)
Történetének egyik legsúlyosabb hazai vereségét szenvedte el a múlt szombaton az Újpest, a lila-fehérek 6–0-ra kaptak ki a Szusza Ferenc Stadionban az MVM Pakstól. A megalázó eredmény kapcsán arra voltunk kíváncsiak, hogy a korábbi években az ehhez hasonló kiütéses vereségek után fel tudott-e állni a padlóról az Újpest, azaz a méretes zakót követő mérkőzésen mit játszottak a lila-fehérek. Sőt azt is megnéztük, hogy a riválisoknak egy-egy ilyen vesztes összecsapás után sikerült-e összekapniuk magukat. Egy kis történelem – videókkal.


MIÉRT IS KÜLÖNLEGES A PAKS ELLENI 0–6?

Mielőtt végigvennénk, hogy az utóbbi években az ilyen nagy különbségű vereségek után fel tudott-e állni a padlóról az Újpest, néhány érdekes statisztikai adattal szemléltetnénk, hogy mekkora nagy zakót is szabtak a paksiak a lila-fehérekre.

Az Újpest Megyeri úti stadionját 1922 szeptemberében adták át, azóta játssza itt a hazai meccseit a IV. kerületi együttes, és bajnoki mérkőzésen ilyen nagy különbségű vereséget sosem szenvedett el a szentélyben. A Paks elleni 0–6 tehát a 2003 óta Szusza Ferenc Stadionra átkeresztelt létesítményben a legsúlyosabb bajnoki veresége az Újpestnek.

1922 óta ezen a pályán hatnál több gólt egyetlen bajnoki találkozón sem kaptak a lila-fehérek, hatot is csupán négyszer:

– 1932. június 5-én, a debreceni Bocskai elleni meccsen, amely 6:6-ra végződött;
– 1938. november 20-án, a Hungária FC (MTK) elleni összecsapáson, amelyen a vendégek 6:1-re győztek;
– 1942. október 25-én, az Újpest–Vasas találkozón, amelyen a piros-kékek 6:2-re nyertek;
– 2013. március 2-án, a Paks elleni 0–6-os meccsen.

Mindez egyrészt azt jelenti, hogy több mint hetven év után kapott otthon újra hat gólt bajnokin az Újpest, másrészt arról árulkodik, hogy korábban a Hungária elleni 6:1-es vereség volt a lilák negatív rekordja a Megyeri úton. Ezen kívül még háromszor kapott ki ebben a stadionban ötgólos különbséggel, s mind a három alkalommal – 1932. április 10-én, 1940. november 3-án és 1990. augusztus 18-án – a Ferencváros győzött 5–0-ra az Újpest otthonában.

A Megyeri úti aréna megépítése előtt a népszigeti pálya volt az Újpest otthona, és ott sem szenvedett el a Paks elleni 0–6-nál nagyobb vereséget az I. osztályban, csak pontosan ugyanekkorát: 1907. október 2-án az FTC-től kapott ki 6:0-ra.

1935 óta, amióta Magyarországon megalakították az egységes Nemzeti Bajnokságot, az Újpest bajnoki mérkőzésen mindösszeegyszer kapott nyolc gólt (1950. május 21-én, az Üllői úton, az akkor ÉDOSZ néven szereplő Ferencvárostól, amely 8:1-re nyert), kétszer szedett be hét gólt (1955. október 30-án a Népstadionban a Bp. Honvédtól 7:3-ra, 1979. szeptember 22-én, szintén a Népstadionban az FTC ellen 7–1-re veszített), és a múlt heti volt a 11. olyan bajnoki mérkőzése, amelyen hatszor kapitulált a védelme.

Az utóbbi csaknem nyolcvan esztendőben tehát ez volt a 14. bajnokija a lila-fehér együttesnek, amelyen legalább hat gólt kapott.


AZ ÚJPESTNEK SZINTE MINDIG SIKERÜLT FELÁLLNIA A PADLÓRÓL A KIÜTÉS UTÁN

A paksiak elleni 0–6-ot megelőző legutóbbi, súlyosabbnak mondható hazai vereség nagyon rossz április elsejei tréfaként hatott a Szusza Ferenc Stadionban: tavaly tavasszal a Debreceni VSC 5–1-re győzött a gyengén futballozó és elképesztő védelmi hibákat bemutató lilák ellen. A nagy zakó után valamennyire összeszedte magát az Újpest, mert a következő fordulóban, Pécsen 0–0-s döntetlent ért el, aztán megtörtént az edzőváltás: Zoran Szpisljak helyett – a most is kinevezett – Marc Leliévre vette át a lila-fehérek irányítását. Vele aztán hat fordulón keresztül veretlen volt az Újpest.


2012. 04. 01., ÚJPEST–DVSC 1–5

A Lokitól kapott ötöst megelőzően 2002. május 22-én szedett be bajnoki meccsen öt gólt az Újpest, de akkor nem hazai pályán, hanem idegenben, a Videoton otthonában. A Glázer Róbert által edzett, Szántai – Kunzo, Tamási, Korolovszky, Pető Z. – Szélesi, Erős K. (Szlezák), Piroska (Geri), Lőw – Herczeg M. (Móri), Tokody összetételű újpesti gárda 5–0-ra kikapott Székesfehérváron, és érdekesség, hogy a Vidi vezetőedzője az Újpest legutóbbi bajnokcsapatának mestere, Várhidi Péter volt. A lilák ezt a vereséget gyorsan kiheverték: három nappal később a Hidegkuti Nándor Stadionban 2–1-re legyőzték az MTK-t.

Hat gólt legutóbb 2001-ben kapott az Újpest – a Vasas otthonában. A tavaszi első fordulóban, március 3-án a Bíró Sz. – Medgyesi, Urbán, Pető Z. – Pest K. (Herczeg M.), Korolovszky (Galaschek), Dvéri, Kunzo, Lőw – Kőhalmi, Orescsuk (Terjék) összeállítású, Kisteleki István irányította együttes rendesen beleszaladt a késbe. A Vasas az 58. percben már 4–1-re vezetett, aztán a hazai szurkolók korábbi kedvence, Galaschek Péter szépített, ám a 91. percben Sowunmi Thomas, a 93.-ban pedig az akkor még angyalföldi Kabát Péter újabb gólt szerzett, így alakult ki a 6–2-es végeredmény. Kabát ezen a meccsen háromszor volt eredményes, később ő lett az idény gólkirálya. Az Újpest ezt a súlyos vereséget is hamar kiheverte, egy héttel később Orescsuk, Korolovszky és Terjék találatával 3–0-ra legyőzte a DVSC-t.

A Paks elleni 0–6-hoz fogható, megrendítő otthoni fiaskót legutóbb több mint húsz évvel ezelőtt, 1990. augusztus 18-án mértek az Újpestre: a még Ú. Dózsának nevezett, bajnoki címvédő alakulat az 1990–1991-es szezon nyitó fordulójában 5–0-ra kikapott a Ferencvárostól. Azon a nyáron az Újpesttel épp bajnoki címet nyerő Varga Istvánt – azzal az indokkal, hogy nem látványos a csapat játéka – leváltották, s helyette a Videotont UEFA-kupa-döntőig vezető Kovács Ferenc lett a lilák edzője. Neki és a Fradi kispadján Nyilasi Tibornak is ez volt az első mérkőzése új alakulatával, de például ekkor mutatkozott be az FTC-ben Lipcsei Péter és a szatmárnémeti születésű, légiósnak számító Szenes Sándor is – utóbbi rögvest az első percben megszerezte a vezetést a vendégeknek. Ezután a Fradinak szinte minden bejött, az Újpestnek meg semmi (lásd a videofelvételt, többek között a két csapat összeállítása is rajta van!), a vége pedig 0–5 lett. A lilák ezúttal sem sokáig nyalogatták a sebeiket, egy héttel később a Vasas otthonában 5–2-re diadalmaskodtak.

1990. 08. 18., ÚJPESTI DÓZSA–FERENCVÁROS 0–5

A múlt heti Újpest–Paks meccset megelőzően 27 évvel ezelőtt, 1986. április 12-én kapott ki legutóbb 6–0-ra bajnoki meccsen az újpesti csapat, sőt a Nemzeti Bajnokságban (tehát 1935 óta) ez volt az első 6–0-s veresége. A Népstadionban a Szieben – Herédi, Kardos, Kürtösi, Szabó A. – Rostás (Kecskés), Kozma, Horváth K., Kovács E. – Schróth, Dékány (Balogh Z.) összeállításban szereplő, a legendás Göröcs János edzette Újpesti Dózsa a bajnok Bp. Honvédtól kapott egy hatost. Érdekesség, hogy Kovács Kálmán, Fitos József, Nagy Antal és Fodor Imre mellett a védő Dózsa Attila kétszer volt eredményes a kispestiektől, a Honvéd tehát „Dózsa vezérletével győzte le a Dózsát". A lila-fehéreknek ekkor is sikerült hamar összeszedniük magukat, négy nappal később Székesfehérváron – vesztett állásból kétszer egyenlítve – 2–2-t játszottak a Videotonnal, Kardos József és Schróth Lajos vette be Disztl Péter kapuját.

Említsünk meg még egy Videoton–Újpest találkozót, már csak azért, hogy lássuk: hatgólos hátrányban is lehet tartása egy csapatnak. 1977 novemberében a Vidi odahaza az 56. percben már 6–0-ra (!) vezetett a Dózsa ellen, ám az újpestiek összekapták magukat, és Fazekas László három, illetve Nagy László egy találatával 6–4-re feljöttek, s ez lett a végeredmény is. Három nappal később pedig a Megyeri úton 6–0-ra kiütötték a ZTE-t, és a szezon végén a bajnoki aranyat ünnepelhették…

Még mielőtt rátérnénk arra, hogy néhány másik NB I-es csapat miként tudott „felocsúdni" a 6–0-s vereség okozta kábulatból, még az Újpest kapcsán említsük meg a klub történetének egyik legmegalázóbb hazai vereségét, még ha ez nem is bajnoki volt, és nem öt-hat, hanem „csupán" négygólos zakó lett belőle. 2006. július 13-án az FC Vaduz ellen játszott UEFA-kupa-selejtezőt a Szusza Ferenc Stadionban az Újpest. A szurkolók közül senki nem gondolt arra, hogy kedvenceik nem verik meg a svájci másodosztályban szereplő liechtensteini kupagyőztest, ehelyett az Újpest szégyenletes, 4–0-s vereséget szenvedett, a vége felé, 0–3-nál Tóth Norbert még tizenegyest is hibázott. Bicskei Bertalan vezetőedző az őt ért támadások miatt a találkozó után lemondott, helyét az addigi másodedző, a belga Valére Billen vette át, és a visszavágón legalább győzött a magyar együttes, bár az 1–0-s sikerrel nem sokra ment, hiszen kiesett a kupából.

2006. 07. 13., ÚJPEST–VADUZ 0–4


A „MEGYERI MÉSZÁRLÁS" UTÁN A FRADI KIKAPOTT – VÁLTOZATOK 6–0-S VERESÉGEK MEGEMÉSZTÉSÉRE

Szétnéztünk más csapatok portáján is, azt keresve, hogy 6–0-s kiütéses vereség után a riválisok miként tudtak felállni a padlóról. Lássunk néhány példát az utóbbi tíz esztendőből!

2001 óta – az emlékezetes terrortámadások miatt – szeptember 11. különleges dátum az emberiség, de főleg az Amerikai Egyesült Államok történetében. 2010 óta a Ferencváros szurkolói számára is nagyon fájó emlékeket ébreszt ez a nap (a pusztítás mondjuk korántsem volt egyforma, a Szusza Ferenc Stadionban ugyanis csak néhány száz szék ment tönkre, szemben a New York-i World Trade Center ikertornyaival, amelyek teljesen leomlottak...), kedvenceik ugyanis 2010. szeptember 11-én 6–0-s vereséget szenvedtek az Újpest otthonában. A Prukner László irányította zöld-fehéreknek kellett egy kis idő, hogy kiheverjék ezt a csúfos kudarcot, egy héttel később, a következő fordulóban, hazai pályán az addig nyeretlen Siófoktól is kikaptak – 2–1-re. A bajnokság végén viszont a harmadik helyen zártak, így indulhattak az Európa-ligában.

ÚJPEST–FERENCVÁROS 6–0

A most folyó szezonban nem az Újpest az egyetlen csapat, amely 6–0-s vereségbe szaladt bele: a Lombard Pápa ősszel, Győrben kapott ki 6–0-ra. A pápaiaknak sikerült gyorsan összeszedniük magukat, a következő fordulóban Újpestről elhoztak egy pontot, ráadásul vesztett állásból jöttek vissza, Goran Marics szerencsésen megpattanó lövésével egyenlítettek (1–1).

GYŐRI ETO–LOMBARD PÁPA 6–0

A 2008–2009-es kiírásban a DVTK szaladt bele a késbe, a diósgyőriek – a Lombardhoz hasonlóan – az ETO otthonában maradtak alul 6–0-ra (2008. szeptember 20-án). A méretes zakó után az FC Fehérvárt fogadták, és ellenük is veszítettek (0–1). Ezután még három fordulón keresztül maradtak nyeretlenek, míg végül sikerült legyőzniük a Haladást (1–0).

GYŐRI ETO–DIÓSGYŐR 6–0

2008 tavaszán a Tatabánya 6–0-ra elbuktak Pakson, majd az Újpestet fogadta – villanyvilágítás hiányában nem Tatabányán, hanem Budapesten, a Fáy utcában. Bár a tatabányaiak valamennyire összekapták magukat, mégis 3–2-re kikaptak a lila-fehérektől, majd a hátralévő hét fordulóban egyszer ikszeltek, hatszor vesztettek, és végül kiestek az NB I-ből.

2007 márciusában a Dunakanyar-Vác a Honvéd vendégeként kapituált 6–0-ra, és a következő bajnokin sem sikerült javítania: otthon 3–1-re veszített a DVSC ellen. Egy héttel később viszont 2–1-re győzött Tatabányán – más kérdés, hogy a szezon végén búcsúzott az élvonaltól.

2003 novemberében a Haladást (ez volt a szombathelyiek Lombard FC-s korszaka) Győrben oktatták, és a 6–0-s zakó után a vasiak otthon 0–0-t játszottak a Debrecennel. Az idény végén a Hali osztályozóra kényszerült – azt ugyan túlélte, ám mégsem maradhatott az élvonalban, a Lombard FC-t működtető kft. ugyanis átköltözött Pápára, és vitte magával az NB I-es jogot. A Haladásnak maradt a másodosztály…


2005-BEN A VASAS AZ OTTHONI 0–6 UTÁN ÉPPEN AZ FTC-HEZ LÁTOGATOTT...

A fentebb felsorolt esetekben – az Újpesttel ellentétben – a 6–0-s vereségbe beleszaladó csapat mindig idegenben kapott ki.

Nyolc évet kell visszalapozni az évkönyvekben ahhoz, hogy hazai 6–0-s zakót találjunk: 2005. április 13-án az Egervári Sándor irányította, Tóth Z. – Molnár Z., Janjics, Tóth A., Gaál L. – Balog Zs., Füzi K. (Schultz), Ködöböcz, Kovrig – Horváth P., Waltner (Vass Zs.) összetételű Vasas az Illovszky Rudolf Stadionban 6–0-ra kikapott a Lombard Pápától, amelyben a szezon gólkirálya, Tomás Medved négy találatig jutott. A Vasas a következő fordulóban – akárcsak most az Újpest – az Üllői útra látogatott, és 2–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól. Pedig a Fradi korántsem olyan önbizalommal várta azt a meccset, mint most a lilák ellenit, hiszen négy nappal korábban 2–0-ra megadta magát Nyíregyházán a bajnokság végén kieső Szparinak...

Összességében elmondható, hogy amíg az Újpest az utóbbi évtizedekben a súlyos vereségek után mindig gyorsan talpra állt, és győzött vagy döntetlent játszott a legközelebbi bajnoki fordulóban, addig a riválisok közül több csapatot is annyira megviselt a nagy különbségű vereség, hogy a soron következő meccsen sem tudott nyerni.

Hogy marad-e ez a tendencia, és az Újpest magára talál-e a nagy zakó után – arra vasárnap délután kapjuk meg a választ...

A Sport Tv beharangozója

NB I, 19. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
IdőpontMérkőzésJátékvezető
Március 8., péntek 17.00 MVM Paks–Bp. Honvéd (Sport 1) Iványi Zoltán
19.00 Kaposvár–KTE-Phoenix Mecano (Duna Tv) Kassai Viktor
Március 9., szombat 14.00 DVTK–Haladás (Duna Tv) Andó-Szabó Sándor
16.00 Eger–Videoton (Sport 1) Szilasi Szabolcs
16.00 MTK–Lombard Pápa (Sport 2)
Berger József
18.30 Győri ETO–Siófok (Sport 1) Radványi Ádám
Március 10., vasárnap 16.30 Ferencváros–Újpest FC (M1)

Solymosi Péter

18.30 DVSC-Teva–Pécsi MFC (Sport 2) Németh Ádám
AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 18 12 5 1 37–16 +21 41
2. MTK Budapest 18 9 5 4 29–20 +9 32
3. DVSC-Teva 18 9 2 7 24–18 +6 29
4. Videoton FC 18 8 5 5 25–15 +10 29
5. Ferencváros 18 7 7 4 29–23 +6 28
6. Diósgyőri VTK 18 7 6 5 18–19 –1 27
7. MVM Paks 18 6 8 4 30–19 +11 26
8. Budapest Honvéd 18 7 4 7 27–29 –2 25
9. Haladás 18 6 6 6 24–19 +5 24
10. Kaposvári Rákóczi 18 6 5 7 18–22 –4 23
11. Újpest FC 18 5 7 6 25–28 –3 22
12. Pécsi MFC 18 5 7 6 19–22 –3 22
13. KTE-Phoenix Mecano 18 5 6 7 21–26 –5 21
14. Lombard Pápa FC 18 5 5 8 16–28 –12 20
15. Egri FC 18 2 5 11 15–31 –16 11
16. Siófok 18 2 3 13 16–38 –22 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik