Újpest: Egyszer nekünk, egyszer az ellenfélnek jön össze - Kabát

2013.03.12. 10:40
Kabát Péter, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC támadója a Ferencvárostól elszenvedett 2–1-es vereséget követően csapata hivatalos honlapjának értékelte az Albert-stadionban történteket. A harmincöt éves csatár szerint a rangadón az újpestiek legalább az egyik pontot megérdemelték volna, de a vereségnek van pozitív oldala is, hiszen együttese szervezettségben sokat lépett előre.

„Még mindig nehéz mit mondani egy ilyen találkozó után. Sajnálom az egész csapatot, mert összeszedetten játszottunk és mindenki kihozta magából a maximumot. Szervezettek voltunk, a döntetlen igazságosabb lett volna, de a végén egy jól eltalált lövéssel megnyerte a meccset a Ferencváros. Ilyen a futball. Nyáron a Szusza Ferenc Stadionban mi győztünk az utolsó pillanatban. Leszegett fejjel ültünk az öltözőben, és arról beszéltünk, hogy egyszer nekünk jön össze, egyszer pedig az ellenfélnek. Mást hirtelen nem is nagyon tudtunk egymásnak mondani”– nyilatkozta a támadó a vereség után.

„A második félidőben jobban játszottunk, de az elsőben sem éreztem nagy problémákat. Az igaz, hogy voltak helyzetei a Ferencvárosnak, ám egész héten arra készültünk, hogy nekünk akarnak majd jönni, így nem okoztak nagy meglepetést ezzel. A második félidő elején sikerült egyenlítenünk, utána azt éreztem a csapaton, hogy akár meg is nyerhetjük a meccset. Vasziljevicsnek volt is egy remek fejese, ám Jova hárított. Ez lehetett volna a fordulópont, sajnos azonban nem sikerült megszerezni a vezetést, ezzel együtt továbbra is csak azt tudom mondani, hogy szerintem nem volt jobb nálunk a Ferencváros és rászolgáltunk volna az egyik pontra.”

A rutinos csatár a vereség ellenére lát fejlődést csapata játékában a Paks elleni 6–0-s fiaskóhoz képest.

„Szervezettségben sokat léptünk előre. A hét folyamán mindenki nagyon készült a meccsre, senkit nem kellett »noszogatni«, hogy keményen eddzen. A mérkőzésen is mindenki betartotta a taktikai utasításokat. Ugyanúgy pont nélkül maradtunk, mint a Paks ellen, mégis egyértelműen pozitív irányban változott a játékunk. Mindenki harcolt a másikért, igazi csapatként küzdöttünk a pályán. Nem tagadom, fontos volt számomra, hogy betaláljak, de nem ez volt a lényeg. Jobban örültem volna, ha ez nem sikerül, viszont szerzünk legalább egy pontot” – zárta nyilatkozatát Kabát.

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
7 órája

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
7 órája

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
8 órája

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
10 órája

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
15 órája

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Az első két meccs eredményére nem lehet panasz, de csatárgólokra várnak a Fáy utcában

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 11:08

Az MTK újra kétgólos hátrányból egyenlített, de a Puskás Akadémiáé lett a három pont

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 19:28