Vidi: tengerparti kapusedzés; Tujvelék a hideg vízben

2013.01.23. 16:49
A labdarúgó NB I-ben szereplő, jelenleg Spanyolországban edzőtáborozó Videoton kapusai kedden délután a tengerparton edzettek Alejandro Rosalen López kapusedzővel. A tréningen a fehérvári kapusoknak a kiszámíthatatlanul pattogó labdák mellett a hideg tengervízzel is meggyűlt a bajuk – számol be róla a vidi.hu.

Mivel kedd délután edzés helyett prevenció szerepelt a programban, Alejandro Rosalen López, a Videoton kapusedzője úgy döntött, a tengerparton dolgoztatja meg tanítványait. A rendhagyó helyszínen a bemelegítés közben a szél igencsak megtréfálta a kapusokat, hiszen a nagyméretű, ám igen könnyű gumilabdát messzire elfújta, és Tujvelék hiába futottak utána, az – az egyik focilabdával együtt – egyenesen a tengerben kötött ki. Ekkor még volt rá esély, hogy az elkószált labdákat a nagy hullámok majd partra vetik, de mivel ez nem történt meg, muszáj volt derékig megmártózni a hideg tengerben.

Ezt követően a főszerep már a focilabdáké volt. A szokatlan talajon ugyanolyan nagyokat és látványosakat vetődtek a kapusok, mint a zöld gyepszőnyegen, igaz, sokkal jobban kellett koncentrálniuk, hiszen a labdák a homokos tengerparton másként pattantak. Alejandro Rosales kapusedző az edzés után klubja hivatalos honlapjának elárulta, hogy a közel 60 perces foglalkozás nagyon hasznos volt a kapusok számára, fontos ugyanis a kiszámíthatatlanul pattanó labdák hárításának gyakorlása.

A kapusokkal kapcsolatos hír, hogy Mladen Bozsovics lába a délelőtti edzésen egy rossz lépés következtében megfájdult, ezért a délutáni foglalkozás alól felmentést kapott.

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 18:38

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 12:00

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 06:40

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25