Videoton: Élvezetes játékot, támadófocit akarok - Gomes

2013.01.25. 19:10
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton FC újonnan kinevezett vezetőedzőjével, José Gomes-zel a vidi.hu készített interjút, amelyben a portugál szakember elmondta, miért választotta a székesfehérvári csapatot. Felvázolta, mit vár a játékosaitól a jövőben, és a magyar emlékeiről is beszélt.

José Gomes, a Videoton új vezetőedzője elmondta: szeret olyan csapatnál dolgozni, amelynél folyamatosan a bajnokság megnyerése a cél, így nem volt kérdéses a székesfehérvári ajánlat elfogadása.

„Mielőtt a Videoton megkeresett, voltak más ajánlataim is, én azonban nem szeretek olyan csapatnál dolgozni, amelynek csupán az a célja, hogy ne kapjon ki és maradjon bent az első osztályban. Itt minden évben elvárás az európai kupaszereplés és a bajnoki cím megszerzése. Tudom, hogy amikor a főnökeim eredményt követelnek tőlem, akkor az nyomást helyez rám, de pont ez az, amit szeretek: nyomás alatt dolgozni. Ezt a jó értelemben vett nyomást át szeretném helyezni a játékosokra is, hogy közösen tegyünk meg mindent a győzelemért” – mondta a portugál.

A két és fél plusz egyéves szerződést kötő, 42 éves szakember felvázolta edzői filozófiáját, és új csapatának lehetséges taktikáját is.

„Azt szeretem, ha a csapatom labdabirtoklással irányítja a mérkőzést. Vannak, akik bizonyos területet és a labdát is átengedik az ellenfélnek, és a saját területük kontrollálásával irányítják a játékot. Én azt részesítem előnyben, ha a csapat a labda birtokában irányít. Ehhez pedig nemcsak magas fokú technikai képzettségre, de nagyon jó pályára is szükség van, hiszen a sokpasszos stílus rossz talajon nem megvalósítható, ugyanakkor fel kell készülnünk arra is, ha a gyepszőnyeg nem alkalmas erre a játékra. Azokban az esetekben, amikor elveszítjük a labdát, a csapatnak minimalizálnia kell azt a területet és időt, amely alatt az ellenfél felépítheti támadását. Ekkor azonnal nyomás alá kell helyeznünk az ellenfél játékosait. Azt szeretném, ha a játékosaimon látszana ez a felfogásbeli különbség, vagyis mást játsszanak, amikor nálunk van a labda, és mást, amikor elveszítik azt” – tette hozzá a szakember.

A korábban a Panathinaikosz, a Benfica és a Porto edzői stábjában is dolgozó José Gomes beszélt korábbi magyar emlékeiről is.

„Én úgy nőttem fel, hogy még láttam a magyarokat az általam felvázolttól egy kicsit eltérő stílusú, de mégis nagyon hasonló, sokpasszos focit játszani. Gyönyörű támadófocit láttam tőlük. Amennyire lehetséges, ebből szeretnék valamit átadni a csapatomnak. Mindenki tudja, hogy nagyon szoros kapcsolatban állunk a Puskás Akadémiával, így szeretném, ha ez a stílus meghonosodna az ottani csapatoknál is, hogy később a fiatalok ezt a mentalitást hozzák magukkal a felnőtt csapathoz. Azt szeretném, hogy minél többen gyönyörködjenek a játékunkban, és minél többen kijöjjenek a stadionba. A labdarúgás sport, de ugyanakkor látványos szórakoztatás is, az emberek pedig akkor jönnek ki a stadionba, ha ott jól szórakoznak” – zárta az interjú Gomes.

Legfrissebb hírek

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

Kamionsofőr is lehetett volna Kovács Dániel

Labdarúgó NB I
5 órája

Kinevezték Kovács Zoltán utódját a DVTK-nál

Labdarúgó NB I
7 órája

Már megnézhető az MTK 125 éves labdarúgó-szakosztályáról készült film

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:21

Több mint tízezer néző előtt döntetlent játszott egymással a Debrecen és a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 21:25

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

Egy félidőnyi emberelőny sem volt elég a Paksnak a régóta várt győzelemhez

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 18:53

A Tiszakécske megszakította a Videoton győzelmi sorozatát

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50
Ezek is érdekelhetik