Újpest: „Teljes kerettel és jó hozzáállással kezdtük az évet"

2013.01.10. 20:03
Megkezdte a téli felkészülést a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest is. Jos Daerden vezetőedző szerint mindenki megfelelő hozzáállással végezte a tréninget, és örül, hogy a korábban sérüléssel bajlódó játékosok is részt vettek a munkában.

„Mindenki személyre szabott, tíznapos programot kapott, annak érdekében, hogy felkészülten jelenjen meg a kezdésre. Az első napnak mindig az a lényege, hogy kicsit visszarázódjanak a munkába a játékosok, ezzel nem volt gond, mindenki jó hozzáállással dolgozott. Egyelőre az a feladatunk, hogy az első edzőtáborra megfelelő állapotban utazhasson el mindenki. Péntektől hosszú, két és fél, három órás edzéseket végez majd a csapat, két részre lebontva. Először a konditeremben erősítünk majd, utána pedig a Fáy utcában kerül sor labdás edzésre, igaz, holnap Angyalföldön Steven Vanharen irányítása mellett úgynevezett Viad-tesztre is sor kerül, hogy objektív képet is kaphassunk a játékosok állapotáról" – nyilatkozta Jos Daerden vezetőedző az ujpestfc.hu-nak.

„A korábban kisebb-rövidebb sérüléssel bajlódó játékosok közül mindenki edzésre jelentkezett délelőtt, nyilván az is egy fontos célunk, hogy a hosszabb sérülésből felépülő játékosok is velünk tartsanak Törökországba. A télen profiszerződést aláíró két fiatal, Erős Ronald és Toricska Rajmond az Újpest FC B-nél kezdett, akárcsak a Siófokról visszatérő Zamostny Balázs, aki saját kérésére jött vissza Újpestre. A második csapatnál így most egy szűk keretnyi tehetséges fiatal játékos készül Víg Péter irányítása mellett, akik, ha jó teljesítményt nyújtanak, természetesen lehetőséget kaphatnak később az első csapatnál is" – tette hozzá a belga szakember.

 

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a belga Standard Liege visszarendelte a lila-fehéreknek kölcsönadott izraeli csatért, Jadin Zariszt.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
4 órája

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04

Labdarúgás: vereség Albániától

Utánpótlássport
2026.10.28. 15:40

Labdarúgás: döntetlen után győzelem az U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.26. 21:16