Haladás: a nagy havazás miatt elmaradt a délelőtti edzés

2013.01.14. 17:21
Elmaradt a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás ma délelőttre tervezett edzése. A szombathelyi klub felkészülését a nagy mennyiségben lezúdult hó nehezíti – számolt be róla a haladas.hu.

„A havazás alaposan megkeseríti az életünket, a délelőtti tréninget nem tudtuk megtartani, majd délután, a konditermi foglakozás helyett pótoljuk az edzést. Sokkal jobb persze nem lesz a helyzet akkor sem, vagy a Parkerdőben, vagy a stadion futófolyosóján futunk majd – a Haladás-munkacsarnokot ugyanis csak délelőttönként tudjuk használni. Bízom benne, hogy az Illés Akadémia műfüves pályáját egy-két napon belül sikerül letakarítani, így a labda is előkerülhet. A délutáni foglalkozáson a korábban sérült Rózsa Dániel és a beteg Tóth Péter is részt vesz, és velünk edz már a Belgiumból visszatért Kulcsár Kornél is" – nyilatkozta Artner Tamás vezetőedző a klub hivatalos honlapjának.

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:15

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Az első két meccs eredményére nem lehet panasz, de csatárgólokra várnak a Fáy utcában

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 11:08

Az MTK újra kétgólos hátrányból egyenlített, de a Puskás Akadémiáé lett a három pont

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 19:28