Vidi: A célunk, hogy tavasszal még jobbak legyünk - Torghelle

Vágólapra másolva!
2012.12.30. 08:53
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton támadója, Torghelle Sándor klubja hivatalos honlapjának értékelte csapata őszi teljesítményét. A korábbi magyar válogatott csatár szerint a fehérváriak történelmük egyik legsikeresebb szezonján vannak túl, és reményét fejezte ki, hogy csapata hasonlóan eredményes lesz tavasszal is.

„A csapat az egyik legsikeresebb szezonján van túl, és ezt nemcsak az Európa-liga-szereplés miatt mondom, hanem azért is, mert úgy érzem, a többi fronton is sikeresen helytálltunk: harcolunk a bajnokságban a minél jobb helyezésért, és egyaránt továbbjutottunk a Magyar Kupában és a Ligakupában. Persze mindig van miben fejlődni, és nem is szeretnénk, ha eltelnénk a sikerek miatt, mert az elégedettséggel könnyen együtt járhat az elkényelmesedés, mi pedig nem kívánunk ebbe a hibába esni. Az a célunk, hogy a tavasszal még jobbak legyünk” – mondta Torghelle a vidi.hu-nak.

„Számomra a góljaim közül a második fordulóban, az Újpest ellen idegenben szerzett találat a legkedvesebb, ugyanis azzal nyerni tudtunk a rangadón, ráadásul nagyon harcos meccsen szereztük meg a rendkívül fontos három pontot. Voltak persze jobb és rosszabb mérkőzéseim, mindenesetre azon leszek, hogy a téli felkészülés alkalmával kihozzam magamból a legtöbbet, és a tavaszi mérkőzéseken még jobban tudjak teljesíteni” – folytatta a 30 esztendős támadó.

„Szeretném, ha a tavaszi szezonunk hasonlóan jól sikerülne, mint az egy évvel ezelőtti, amikor a bajnokság második körében alig vesztettünk pontot. A vágyam, hogy a két kupa közül legalább az egyiket hazahozzuk Székesfehérvárra, a bajnoki menetelésben pedig nyerjünk meg minél több mérkőzést – aztán majd meglátjuk, hogy ez a teljesítmény mire lesz elég a végelszámolásnál. A sikerekhez természetesen szükségünk lesz szurkolóink támogatására is, hiszen az ősszel is rengeteget jelentett az, hogy mögöttünk álltak. Jöjjenek ki minél többen a Sóstói Stadionba, mi pedig, ígérem, mindent megteszünk azért, hogy örömet szerezzünk nekik” – zárta szavait Torghelle.

Legfrissebb hírek

Végig vezetve győzte le az ETO a Puskás Akadémiát, és őszi első lett

Labdarúgó NB I
13 órája

Majdnem elszórakozta a Paks, de végül is legyőzte a Nyíregyházát az évzárón

Labdarúgó NB I
14 órája

Érik az ősz meglepetése: az első hely kapujában az ETO

Labdarúgó NB I
19 órája

Két gól jótékony hatása: Szendrei Ákos remek formában várja a Szpari elleni bajnokit

Labdarúgó NB I
19 órája

Győztes mérkőzéssel köszönnének el edzőjüktől, Horváth Dávidtól az MTK-játékosok

Labdarúgó NB I
21 órája

Szalai Gábor gólja után miskolci győzelemmel zárta az évet a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 21:55

Két játékos távozását is bejelentette a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.12.19. 16:01

Páratlanul izgalmas év végi hajrá az NB I-ben: négy csapat is esélyes arra, hogy őszi első legyen!

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 13:11
Ezek is érdekelhetik