DVSC: Megtiszteltetés, hogy itt lehetek - Birtalan Botond

2012.09.06. 09:21
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva új igazolása, Birtalan Botond klubja hivatalos honlapján, a dvsc.hu-n elmondta, csak úgy lesz tiszta a lelkiismerete, ha mindig kiadja magából a száz százalékot, és reméli, Debrecenben megkapja a lehetőséget a bizonyításra.

„A menedzserem telefonált egyik nap, hogy beszélt Szima úrral [Szima Gábor, a Debrecen tulajdonosa – a szerk.]. Sikerült megegyeznünk, fél évre leigazoltak, igyekszem ez idő alatt bizonyítani, és meglátjuk a továbbiakat" – mondta Birtalan Botond, aki pályafutásáról is beszélt.Birtalan Botond, aki pályafutásáról is beszélt.

„Tizenhat évesen debütáltam az NB I-ben, a Sopron színeiben, itt két évet futballoztam, majd Romániába igazoltam, ahol kisebb megszakításokkal öt évet töltöttem, közben voltam a REAC és a Kecskemét játékosa is. A legutóbbi idényem a Nagyváradban elég jól sikerült, hiszen támadó középpályásként hét gólt rúgtam és gólpasszokat adtam. Nagyon boldog vagyok, hogy újra itthon lehetek, főleg a bajnokcsapatnál. A Debrecen az utóbbi évek meghatározó együttese Magyarországon, óriási megtiszteltetés, hogy itt lehetek. Száz százalékig mindent megteszek majd az edzéseken, mert így lesz tiszta a lelkiismeretem. A többit meglátjuk, remélem, lehetőséget kapok majd a bizonyításra" – fejtette ki a 23 esztendős támadó középpályás.

„A csapatból személyesen nem ismertem senkit, mielőtt Debrecenbe jöttem, viszont rengeteg edzőmeccset játszottunk a Lokival, és tisztában vagyok vele, ki milyen képességű játékos" – tette hozzá a futballista.

Mint ismert, Birtalan az év végéig szóló megállapodást kötött a Debrecennel.

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
4 órája

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
5 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
7 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
12 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
13 órája

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53