DVSC: Korhutnak különleges lesz a Haladás elleni mérkőzés

Vágólapra másolva!
2012.09.26. 15:39
A labdarúgó NB I 9. fordulójában rendezendő DVSC-Teva–Haladás mérkőzésen ötvenedik alkalommal léphet pályára az első osztályban Korhut Mihály, a debreceniek balhátvédje. A saját nevelésű futballista a dvsc.hu-nak adott nyilatkozatában elmondta, készül a meccsre, és reméli, győzelemmel zárul a számára különleges összecsapás.

„Annak ellenére, hogy az ötvenedik NB I-es mérkőzésem lesz, ugyanúgy készülök a Haladás elleni találkozóra, mint bármelyik másra, de úgy várom, mint az elsőt – mondta klubja hivatalos honlapjának Korhut Mihály. – Természetesen nem befolyásolja majd a teljesítményemet, hogy ez számomra jubileumi meccs lesz, csak arra fogok koncentrálni, hogy játékommal segítsem a csapatot a Haladás legyőzésében.”

A 23 esztendős védő szót ejtett a szombathelyiek elleni szombati mérkőzésről is.

„Teljesen más meccs lesz, mint az Eger ellen, hiszen a hevesiek nem nagyon akartak támadni, beálltak védekezni, és időnként kontrákat indítottak. A Haladás más stílusban futballozik, nem adja fel a támadás lehetőségét, passzolgat is. Egy jó csapat érkezik hozzánk, remek játékosok alkotják a keretét, tehát most sem vár ránk könnyű találkozó” – tette hozzá Korhut.

Legfrissebb hírek

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
3 órája

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
21 órája

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:14

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:07

Windecker József: Csak védekezve nem érhetünk el jó eredményt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:01

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:56

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:43
Ezek is érdekelhetik