DVSC: Selim Bouadla gyógyul, Méyé is megérkezett

Vágólapra másolva!
2012.06.26. 14:11
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva rehabilitációs edzője, Dankó Mihály elmondta, a sérült Selim Bouadla szerdáig konditerembe jár, majd elkezdheti a futóedzéseket. Péntektől ugyan előkerülhet a labda, de a játékos még csak egyedül gyakorolhat. A csapat munkájába, ha minden jól megy, a jövő hét közepén kapcsolódhat be a futballista adta a hírül – a dvsc.hu.

A francia-algériai középpályás a Loki egyik edzésén sérült meg. Az eset nem tűnt elsőre komolynak, de alaposabb orvosi vizsgálatok után kiderült, hogy a középpályás részleges oldalszalag-szakadást szenvedett.

A Lokival kapcsolatos hír még, hogy visszatért a csapathoz a gaboni válogatott csatár, Roguy Méyé, aki plusz pihenőt kapott, ugyanis hazája válogatottjával készült a nyári szünetben. A csatár még egyedül edz, de nemsokára bekapcsolódik a csapat munkájába.

Két kölcsönjátékos is visszatért a csapathoz. Csorba Szabolcs a Nyíregyházát erősítette tavasszal, míg Huszák Tamás Siófokon játszott kölcsönben. A fiatalok közül Oláh Gergő látogatja az első csapat edzéseit.

Legfrissebb hírek

Zaengel: Én vagyok az elnöke a klubnak, s maradok is elnök és részvényes; Dzsudzsák hosszabbít Debrecenben

Labdarúgó NB I
5 órája

A Metz kivásárolta szerződéséből a DVSC kapusát – hivatalos

Kézilabda
7 órája

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
7 órája

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
Tegnap, 13:44

A 13:1-es kiütés után Trianon jutott eszébe

Népsport
Tegnap, 13:19

Sándor Tamás: A tulajdonosoknak az én nevem semmit sem mond

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:29

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
2025.07.06. 07:08

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12
Ezek is érdekelhetik