Vasas: Vlak egyik volt csapatát már legyőzte, most a Vidi ellen készül

2011.09.17. 12:38
A Vasas horvát vezetőedzője, Marijan Vlak korábbi csapatával, a Videotonnal találkozik ma délután, és abban bízik, hogy az angyalföldiek folytatni tudják veretlenségi sorozatukat.

Az elmúlt 11 évben a Vasas csak egyszer tudta legyőzni hazai pályán a Videotont. Az angyalföldiek vezetőedzője, Marijan Vlak abban bízhat, hogy a Ferencváros után másik korábbi magyarországi csapatA, a Videoton ellen is sikerül pontot, pontokat szereznie.

„Sok fiatal játékos érkezett akkor Fehérvárra, amikor én voltam ott az edző – nosztalgiázott pár mondat erejéig az fcvasas.com-nak Marijan Vlak. – Nagyon nehéz körülmények között kellett dolgoznom, de ennek ellenére kedves emlékeket őrzök arról az időszakról.”

„Szerintem senki sem vitatkozik azzal, ha azt mondom, hogy tavaly könnyedén nyerték meg a bajnokságot. A nyáron viszont sok külföldi játékost igazoltak, és ugye a szakmai stáb is megújult. Ilyenkor idő kell ahhoz, hogy igazán összerázódjon egy keret, és láthatóan ebben a cipőben járnak a Sóstói Stadionban is” – folytatta a szakember.

„Az előző szezon legjobb csapata ellen játszunk, mi pedig csak néhány forduló óta kezdtük el a pontok gyűjtögetését. Ezért aztán számunkra az a legfontosabb, hogy tovább folytassuk a három mérkőzés óta tartó veretlenségi szériánkat” – tette hozzá Vlak.

Legfrissebb hírek

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.20. 16:14

Fehérvári győzelemmel köszönt el a másodosztálytól a Budafok

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 16:59

Kétgólos Honvéd-siker a feljutók rangadóján, kiesett a Budafok és a Békéscsaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:00

Thrillerbe illő hajrával menekült meg a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 18:50

A BVSC szögletgóllal verte meg a Videotont

Labdarúgó NB II
2026.05.03. 18:54

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10

Két gólt lőtt a Vasas a hajrában Fehérváron, és feljutott az NB I-be

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

A Videoton a visszavágásért, a Vasas az élvonalért játszik az NB II vasárnapi rangadóján

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 11:02
Ezek is érdekelhetik