Fogadási botrány: a hét gyanúsítottból már csak öten vannak előzetesben

2011.09.28. 08:22
Hét gyanúsítottból már csak öten, K. Zoltán, L. Mátyás, Cs. János, K. Krisztián és M. Tamás élvezi október végéig a rendőrség vendégszeretetét, ugyanis korábban L. Kolost, a hónap elején pedig H. Gábort is kiengedték az előzetesből.

A fogadási csalási ügyben nyomozó rendőrök június elején vették őrizetbe és gyanúsították meg az egykori labdarúgókat és BLSZ-ben működő játékvezetőket, s noha a Központi Nyomozó Ügyészség illetékesei valamennyi fogva tartott esetében az előzetes őrizetbe vétel meghosszabbítását kezdeményezte, már csak öt személyt tartanak fogva. L. Kolos játékvezetőt és H. Gábor labdarúgót fellebbezés után a Fővárosi Bíróság másodfokon szabadlábra helyezte, igaz, a bíró és a játékos sem hagyhatja el lakhelyét.

Miközben csökken az előzetesben ülők száma, rendőrségi forrásokból úgy értesültünk, hogy szeptember végén ismét akcióba lépnek a kommandósok, s fogadási csalás ügyben újabb előállítások várhatók.

Információnk szerint az ügyészség emberei felvették a kapcsolatot Declan Hill-lel, a Bunda című bestseller szerzőjével, aki könyvében részletesen feltárta az Ázsiában működő fogadási maffia működését, kapcsolatrendszerét. A gyanú szerint K. Zoltán és L. Mátyás is az ázsiai bűnszervezetnek dolgozott.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58