Vidi: Szakítani szeretnénk a rossz hagyománnyal a Debrecen ellen - Sousa

Vágólapra másolva!
2011.08.12. 18:02
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának elmondta, a Debrecen elleni, vasárnapi bajnoki rangadón meg szeretnék törni a fehérváriak 2004 óta tartó rossz sorozatát a hajdúságiak ellen.

„Nem lesz könnyű dolgunk, tisztában vagyok vele, hogy kétezer-négy óta a Videotonnak nem sok sikerélménye volt a Debrecen ellen, különösen idegenben. Ha megnézzük a statisztikát, a legutóbbi tizenhat meccsből mindössze kétszer sikerült nyernünk, és két másik alkalommal döntetlent játszottunk ellenük, azokat is hazai pályán" – mondta Paulo Sousa a vidi.hu-nak adott videointerjújában.

„Most azonban szakítani szeretnénk ezzel a rossz hagyománnyal, erre készülünk. Az edzésen már jól mennek a dolgok, persze voltak hiányzóink, hiszen a keretből többen is behívót kaptak a különböző válogatottakba. De tudom, hogy Debrecenben ugyanez a helyzet. Felkészültünk a Debrecenből, és láttam, hogy erős, összeszokott, érett együttessel lesz dolgunk, szóval nem lesz könnyű dolgunk, ha pontokat akarunk elhozni. Jó döntéseket kell hoznunk, fantasztikusan kell játszanunk mind egyénileg, mind csapatként."

„Persze örülök, hogy ilyen komoly ellenféllel kell megküzdenünk, mert csak így tudunk fejlődni. A Debrecen nem csak csapatként kiváló, hanem számos olyan játékossal is rendelkezik, akik képesek eldönteni egy-egy összecsapás kimenetelét. Ezért is kell a lehető legjobb játékot nyújtanunk. Szeretnénk elhozni a három pontot, és – ahogy azt már elmondtam – szakítani a kétezer-négy óta tartó rossz hagyományokkal" – tette hozzá a portugál szakember.

Legfrissebb hírek

Újra 12 edzőváltás az NB I-ben, a DVSC két csúcsot is megdöntött

Labdarúgó NB I
16 órája

Moldovában futballoztak kollégáink

Minden más foci
2025.05.06. 21:42

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.06. 10:55

Csapatot talált magának a Debrecennel szerződést bontó támadó

Minden más foci
2025.05.06. 07:51

Jön a telt házas Ferencváros–Puskás AFC aranyrangadó; már vasárnap eldőlhet a KTE kiesése

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 10:21

Futballindiánok – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2025.05.02. 23:07

Megyeri Balázst megműtötték, véget ért az idénye

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 17:45

Marco Rossi elmondta, kinek szurkol a Puskás-Suzuki-kupán

Minden más foci
2025.05.02. 12:19
Ezek is érdekelhetik