Alves nem akar a Samsunsporhoz igazolni

Vágólapra másolva!
2011.08.21. 18:47
null
Alves nemet mondana a Samsunspornak (Fotó: Németh Ferenc – archív)
A török sajtó kész tényként kezeli, hogy a Videoton közel áll a megállapodáshoz a Samsunsporral André Alvesről, ám a brazil csatár menedzsere, Manfred Müller a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, a futballista semmiképpen nem akar a török élvonal újoncához szerződni, inkább maradna az NB I-ben – aztán irány Nyugat-Európa.

Továbbra sem dőlt el biztosan, hol folytatja a pályafutását André Alves, de információink szerint a brazil csatár nagy valószínűséggel nem vált klubot ezen a nyáron – annak ellenére, hogy a legutóbbi szezonban a török élvonalba feljutott Samsunspor a hírek szerint már ajánlatot is tett a Videotonnak a támadóért.

„A helyzet az, hogy André nem akar Törökországba igazolni. Vannak érdeklődök iránta Spanyolországból, Németországból és Hollandiából is, de úgy tűnik, hogy ezen a nyáron nem kerül másik csapathoz. Persze a következő napokban még bármi megtörténhet" – mondta Manfred Müller a Nemzeti Sport Online-nak.

A Videoton és a Lázár Pált a nyáron átigazoló Samsunspor a játékosügynök bevonása nélkül is tárgyalhat egymással Alvesről, akit még egy évig szerződés köt a fehérvári klubhoz, és Manfred Müller elmondta, nem vett részt a két klub közötti egyeztetésekben, de azt biztosan tudja, hogy a támadó nem akar a törökökhöz igazolni.

„Jelenleg csak a két klub tárgyal egymással, de André semmiképpen nem akar a Samsunsporhoz szerződni. A Galatasaray, a Fenerbahce vagy a Besiktas érdeklődését megfontolnánk, de ez a klub a legutóbbi szezonban még a másodosztályban szerepelt. Télen vagy egy év múlva sokkal jobb lehetőségeink lesznek arra, hogy új együttest találjunk Andrénak" – jelentette ki a menedzser.

Manfred Müller hozzátette, a célja az, hogy Spanyolországban vagy Németországban találjon új klubot Alvesnek, de most egyelőre az tartja a legfontosabbnak, hogy a brazil támadó minél jobban teljesítsen az NB I-ben – és így még többen felfigyeljenek rá.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
19 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17
Ezek is érdekelhetik