MTK: Sportolóként nem tehetjük meg, hogy feladjuk a harcot - Pál

Vágólapra másolva!
2011.05.10. 08:43
Az MTK nagyon közel került ahhoz, hogy a klub történetében harmadszor kiessen a labdarúgó NB I-ből: a kék-fehéreknek még az sem jelentene biztos bennmaradást, ha mind a kilenc pontot megszereznék hátralevő három meccsükből. Pál András úgy véli, a helyzet pocsék, de nem reménytelen.

„Mindegy, milyen áron, de szerdán le kell győznünk a Haladást – mondta a hétfői edzés után a huszonöt esztendős csatár. – Nem kérdés, nehéz kilencven perc vár ránk, hiszen az ellenfél egy esetleges pontszerzés esetén matematikailag is biztosítaná bentmaradását, a mi helyzetünkben azonban csak a három pont megszerzése jelentene jó eredményt. Ahhoz, hogy sikerrel járjunk, értékesíteni kell a helyzeteinket, ugyanakkor védekezésben nem követhetünk el olyan hibát, mint tettük azt legutóbb Zalaegerszegen. Természetesen voltunk már jobb hangulatban is, ám sportolóként nem tehetjük meg, hogy feladjuk a harcot. A hátrányunk négy pont, de a hátralévő meccseken kilenc pont szerezhető, vagyis a helyzet nem reménytelen. Noha csak magunkra számíthatunk, azért kedden azért szurkolunk majd, hogy a Paks érvényesítse a papírformát Siófokon...”

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
18 órája

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02

Világbajnokok, BL-győztesek és klublegendák vonultak vissza 2025-ben

Minden más foci
2025.12.28. 11:48
Ezek is érdekelhetik