FTC: Dragóner Attila az utolsó meccsére készül, győzelemmel búcsúzna

Vágólapra másolva!
2011.05.20. 09:15
A Ferencváros labdarúgócsapatának 36 esztendős védője, Dragóner Attila egy hónapja döntötte el, hogy a szezon végén befejezi a pályafutását. Klubja hivatalos honlapjának elmondta, a Pápa elleni utolsó meccsén el sem tud képzelni más eredményt, csak a győzelmet.


„Már akkor is nagyon nehezen éltem meg, hogy befejezem a pályafutásomat, amikor erről úgy egy hónapja döntést hoztam – kezdte Dragóner Attila az ftc.hu-nak adott nyilatkozatát.– Azóta pedig napról-napra nehezebb. Amikor Szombathelyről hazaértünk és leszálltunk a buszról, azonnal eszembe jutott, hogy nem fogok többet együtt utazni a csapattal.”
„Már akkor is nagyon nehezen éltem meg, hogy befejezem a pályafutásomat, amikor erről úgy egy hónapja döntést hoztam – kezdte Dragóner Attila az ftc.hu-nak adott nyilatkozatát.– Azóta pedig napról-napra nehezebb. Amikor Szombathelyről hazaértünk és leszálltunk a buszról, azonnal eszembe jutott, hogy nem fogok többet együtt utazni a csapattal.”

„Elmaradnak a kártyapartik és a csapaton belüli mindennapok is múlttá válnak. Ahogy közeledik a mérkőzés, egyre jobban kavarognak bennem az érzések, hogy mennyi mindent kaptam a Ferencvárostól, és hogy mennyi szép emlék köt ide" – tette hozzá Dragóner.

„Egyértelműen győzelemmel szeretnék elköszönni, és arra is számítok, hogy a szurkolóink olyan hangulatot fognak teremteni, ami egy újabb élmény lesz számomra. Drukkereink nagyon magukénak érzik a klubot és nagyon szeretnék, hogy újra nemzetközi mérkőzéseken szerepeljen a Fradi. Nekem eszembe sem jut más, csak a győzelemmel történő búcsúzás" – fogalmazott a védő a vasárnapi, Pápa elleni találkozóval kapcsolatban.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Ha nem is tökéletes, de jó kezdés volt

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 07:08

Alkudozás helyett – Borbola Bence jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 22:39

Terbócs István nyárról, Fradiról, tetoválásról és Dénesről, a kígyóról

Jégkorong
2025.07.13. 10:25

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22

A pólóvilág tetején – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2025.06.06. 23:52

BL-címvédéssel tette igazán feledhetetlenné az idényét a Ferencváros!

Vízilabda
2025.06.01. 22:45

Dragóner Attila: Tóth Alex sok ferencvárosi labdarúgónak példa lehet

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 19:59

Robbie Keane „elázott”, pezsgőfürdőt kapott a Fradi játékosaitól

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 07:51
Ezek is érdekelhetik