MLSZ: az állam 2.2 milliárd forinttal támogatja az utánpótlás-nevelést

2011.04.05. 15:09
null
Több pénzből gazdálkodhatnak: 2.2 milliárdos finanszírozás az utánpótlásnak (Fotó: Németh Ferenc)
A Magyar Labdarúgó-szövetségben ma történelmi jelentőségű támogatási szerződést kötött Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára, Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, valamint Szabó Tamás, a Nemzeti Sportintézet főigazgatója – adta hírül az mlsz.hu. A háromoldalú támogatási megállapodás eredményeként összesen 2.2 milliárd forintos finanszírozáshoz jutnak a tehetséggondozásért felelős labdarúgó-akadémiák, nevelőegyesületek, és a Bozsik-programban résztvevő utánpótlás klubok.

Az állam által biztosított, a felhasználást tekintve az MLSZ és az NSI által felügyelt támogatási összeg két részből áll. A szövetség nevesítve az Utánpótlás-nevelési Programra 1.8 milliárd, az újrainduló Bozsik-programra pedig 400 millió forintot szán. Az állam az Utánpótlás-nevelési Program révén a labdarúgás kiemelt akadémiai központjainak finanszírozásához járul hozzá. A Bozsik-program országos utánpótlás-nevelési program, amely kisgyermekkortól segíti a fiúk és lányok futballozási lehetőségét. A támogatásnak köszönhetően biztosítottá válik a programban résztvevő sportszervezetek, szakosztályok, szervezeti egységek, valamint közoktatási intézmények szakmai feladatainak zökkenőmentes ellátása.

A rendelkezésre álló állami támogatás révén az utánpótlásműhelyek a legfontosabb feladatnak számító labdarúgóképzés és a versenyeztetés mellett számos oktatási feladatot is ellátnak majd. A méltó sportolói életpályamodell kialakítása éppoly fontos része lesz az akadémiák és egyesületek tevékenységének, mint a tehetségkutatás. A támogatásnak köszönhetően a magyar sporttehetségek kiválasztásának rendszerszerű háttere teremthető meg.

Ilyen nagyságrendű állami támogatással még nem gazdálkodhatott az utánpótlás-nevelés, és az igazolt magyar sportolók mintegy felét adó magyar labdarúgás.

Legfrissebb hírek

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
1 órája

Úszás: évjáratos csúcsokkal zárult az ob

Utánpótlássport
1 órája

Kézilabda: két góllal verte a horvátokat az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
4 órája

Vízilabda: az idén válogatott és U20-as Eb-győztes lett Hetzl Adrienn

Utánpótlássport
8 órája

A hónap utánpótlásedzője: október jelöltjei

Utánpótlássport
12 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
23 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
Tegnap, 20:20

Junior Davis-kupa: győzelem a helyosztón

Utánpótlássport
Tegnap, 19:10