Haladás: van tartozás a játékosok felé, de lesznek új érkezők a télen

2010.12.08. 13:19
A Haladás ügyvezetője, Deéry Attila a klub hivatalos honlapjának nyilatkozva beszélt a szombathelyi klub helyzetéről, és elmondta, vannak tartozásaik a játékosok felé, de még decemberben rendeződhet a helyzet, és nincs anyagi válságban a klub.

„A Szombathelyi Haladásnál már egy ideje minden szakmai kérdésről a vezetőedző dönt. Tőle várjuk a javaslatokat arra, hogy kiket szeretne szerződtetni, és ő mondja meg, hogy kik azok, akikre nem tart igényt. Vége annak a korszaknak, amikor ebbe mindenki beleszólhatott. Aczél Zoltánnal beszélgettünk már a kérdésről, de konkrétum, konkrét nevek egyelőre még nincsenek" – mondta Deéry Attila a klub hivatalos honlapjának.

A Haladás ügyvezetője kijelentette, lesznek erősítések a klubnál a téli átigazolási időszakban, miután Aczél Zoltán leadja a kívánságlistáját.

„A Haladásnál mindenkinek az a feladata, hogy segítse a csapat sikeres szereplését. A szakmai munkáért felelős embereknek pedig az, hogy megpróbálják segíteni az edző elképzeléseit. Ha Aczél Zoltán leadja a kívánságlistáját, akkor Tóth Miklóssal, Illés Bélával, Séllei Árpáddal leülünk, és egyeztetünk. Nyilván lesznek olyanok, akiket meg tudunk szerezni, és lesznek olyanok, akiket nem. Azt hiszem, az a természetes, ha egy edző merészebbet álmodik, mint amik a lehetőségei. De megnyugtatok mindenkit, meg fogjuk erősíteni a keretet" – mondta Deéry, aki elárulta, vannak adósságai a klubnak, de a Haladásnak is tartoznak.

„Nincsenek nagy tartozásaink, de van restanciánk a focisták felé. Nagyon nem szeretem az ilyesmit. Illés Béláékra számítunk, de ahhoz, hogy részt tudjanak venni a munkában, Szombathelyre kell jönni, itt lehet dolgozni, itt van a klub."

A szombathelyieknél egyébként szponzort, illetve tulajdonost keresnek, hogy a klub biztos anyagi helyzetbe kerülhessen.

„Folynak a tárgyalások. Jó lenne, ha decemberben pont kerülne az ügy végére. Ha valaki szponzorként jön, akkor egyszerűbb a helyzet, ha viszont tulajdonosnak, akkor több lépés van, amin át kell esni. A bajnokság kezdetére pedig tiszta viszonyokat kell teremteni. Azért tárgyalunk, hogy jobb legyen a helyzet, de ha nem jön szponzor, nem jön új tulajdonos, tragédia akkor sincs. Ha mindenki befizeti vállalásait, akkor az eddigiekhez hasonló körülmények között tudunk dolgozni."

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.17. 09:00

Labdarúgás: több mint 1500 fiatalperc az NB I 25. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.10. 09:04

Markó Edina: Azok inspirálnak, akik formálják a közeget

Utánpótlássport
2026.03.06. 16:46

Labdarúgás: sima vereség a spanyoloktól az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.03.04. 15:59

Labdarúgás: legyőzte az U16-os válogatott a svédeket Telkiben

Utánpótlássport
2026.03.03. 19:37

Labdarúgás: a Kazincbarcikáé a legtöbb fiatalperc a 24. fordulóban

Utánpótlássport
2026.03.03. 08:53

Labdarúgás: vereséggel kezdték az Eb-selejtezőket az U17-es lányok

Utánpótlássport
2026.03.01. 20:57

Labdarúgás: a bennmaradás a cél az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.02.28. 09:00
Ezek is érdekelhetik