Bp. Honvéd: nincsenek akkora gondok, amekkoráról Morales beszélt

Vágólapra másolva!
2010.12.10. 11:14
Massimo Morales elviselhetetlen problémákról, jelentős anyagi gondokról beszélt, amikor novemberben lemondott a Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról. A jelek szerint azonban nincsenek akkora gondok, amilyenekre az olasz szakember a távozásakor utalt.

„Mert régóta olyan problémák nehezítik a mindennapjainkat, amelyek immár olyan méretűek, hogy már nem tudok segíteni. Az asszisztenseimmel együtt próbáltuk a maximumot nyújtani, a játékosok is ezt tették az adott körülmények közepette, de nem lehet immár orvosolni a bajokat. Massimónak hívnak, nem Jézusnak" – így indokolta a lemondását az Újpest elleni vereséget követően a Honvéd akkori vezetőedzője, Massimo Morales.

A futballisták az esetet követően nem nyilatkozhattak, ám a klubbal azóta szerződést bontó kapus, Németh Gábor elmondta, nem volt szó akkora anyagi problémákról, mint amekkorákról Morales beszélt.

„Valóban volt elmaradás a fizetésben – mondta Németh Gábor a Nemzeti Sportnak. – Ám a majd' egy hónapja lejátszott, Siófok elleni mérkőzésünk után két nappal kifizették a tartozás egyik, míg egy hétre rá a másik felét is. A tulajdonos korrekt volt, hiszen korábban előre közölte, nem tud fizetni, de a pénzt előbb-utóbb mindenki megkapja. Így is történt."

A Nemzeti Sport Online úgy tudja, Morales szerződésében rögzítve volt, hogy két hónapos tartozás esetén kérheti a szakember a kontraktus felbontását.

Az olasz korábban azt nyilatkozta, már a Videoton elleni siker után gondolkodott a felmondáson, de nem akarta elrontani játékosai örömét. Nos, ezzel szemben úgy tűnik, akkor azért maradt a helyén Morales, mert még nem telt le a megállapodásban rögzített két hónap, emiatt várta meg az Újpest elleni meccset.

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
17 órája

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Online szavazást írnak ki a Budapest Honvéd nevéről

Labdarúgó NB I
2026.01.17. 14:14
Ezek is érdekelhetik