„Berki Krisztián elérte azt a határt, amire képes”

Vágólapra másolva!
2010.06.06. 09:05
null
Kinevezése után Berki Krisztián még optimistán mutatott irányt… (Fotó: Németh Ferenc, archív)
Berki Krisztián váratlan lemondása után két héten belül szeretnék megnevezni a Ferencváros labdarúgócsapatánál az új vezérigazgatót – Szász András, a futball zrt.-ben kilencvennégy százalékban tulajdonos Esplanade Real Estate Kft. vezetőjeként magyar utódot szeretne látni. Elmondása szerint az angol tulajdonos egyáltalán nem volt elégedett Berki munkájával, de mégsem menesztette – Szász szerint a volt főnök elérte azt a határt, amelyre pályakezdő vezetőként képes… Több pénz (állítólag) lesz, de sokkal jobb szervezést várnak Berki utódjától.

– Meglepte Berki Krisztián pénteki lemondása?
– Előző nap már tudtam, tehát nem lepődtem meg.

– A kilencvennégy százalékban tulajdonos Esplanade Real Estate Kft. vezetőjeként elégedett volt a munkájával?
– Ez érdekes kérdés. Az biztos, hogy az angol tulajdonos teljes mértékben nem volt az, mégsem távolította el, vagyis maradhatott volna. Berki Krisztián, azt hiszem, elérte azt a határt, amire képes, amit pályakezdő igazgatóként nyújtani tudott. Elvégre a Fradi irányítása jelentette számára élete első vezetői állását.

– Mégis pozitív vagy inkább negatív az összkép, amit maga után hagyott?
Inkább pozitív, mégis csak az ő vezetése mellett jutott fel a Ferencváros a másodosztályból, mély gödörből kellett kirángatnia az együttest, csak sokan azt várták, hogy az élvonalban előrébb végez a klub.

– Azaz Berki Krisztián a felelős a csalódást keltő hetedik helyért?
– Természetesen nem ő egy személyben, a zrt.-ben többen is dolgoznak, ugyanakkor kétségtelenül neki is megvan a szerepe a teljesítményünkben. A Fradinál a középmezőnynél több kell.

– Egy futballklub produkcióját alapjaiban meghatározza a labdarúgók minősége. Hajlandó az angol tulajdonos több pénzt áldozni a csapatra?
– Hajlandó, ugyanakkor a jobb produkció a pénz mellett szervezés kérdése is. A Fradi a legnépszerűbb magyar klub, a reklám- és marketingértékét sokkal jobban illene kiaknázni. Ezen a téren jelentős változtatásra lesz szükség. A nézőszám is igen alacsony, amit nem feltétlenül indokol a gyengébb szereplés, mert a Fradi tévés meccseinek nézettsége még mindig a legmagasabb.

– Önnek lesz beleszólása az új vezérigazgató kinevezésébe?
– Kevin McCabe feladata az új vezér kiválasztása, mi persze javaslatot tehetünk, mint ahogy tettünk is. Magyar jelöltet neveztünk meg, azt szeretnénk, ha minél rövidebb lenne ez az átmeneti időszak. Két héten belül biztosan eldől, kit választ az angol tulajdonos.

Legfrissebb hírek

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
17 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01
Ezek is érdekelhetik