Lemondott Csertői Aurél, a Haladás vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2009.09.15. 10:23
Címkék
A Soproni Ligában hét forduló elteltével utolsó helyen álló Szombathelyi Haladás vezetőedzője, Csertői Aurél benyújtotta lemondását, amelyet a labdarúgóklub vezetősége elfogadott.
Csertői távozik Szombathelyről (fotó: Czagány Balázs - archív)
Csertői távozik Szombathelyről (fotó: Czagány Balázs - archív)

A Nemzeti Sport információi szerint kedd délelőtt Csertői Aurél, a Szombathelyi Haladás vezetőedzője benyújtotta lemondását, amelyet a klub vezetői el is fogadtak. A szakember döntésének hátterében vélhetően az eredménytelenség áll, hiszen az elmúlt szezon bronzérmes együttese hét forduló után csak az utolsó helyen szerénykedik a tabellán.

Csertői 2007 nyarán vette át az akkor még a másodosztályban szereplő Haladás szakmai munkájának irányítását, és első szezonjában visszajuttatta a Soproni Ligába a zöld-fehér együttest.

A 2008–2009-es idény igazi sikertörténet volt mind a szakember, mind a klub szempontjából, hiszen Csertői a Haladás története során először bronzéremig vezette a csapatot. A mostani bajnokság már nem alakult ennyire jól, a Haladás hamar, még a selejtezőben kiesett az Európa-ligából, és a bajnokságban is bukdácsol.

Az elmúlt szezonban az Év edzőjének választott Csertői az elmúlt időszakban leginkább azzal került a figyelem középpontjába, hogy a Haladás–Videoton bajnokin a rendes játékidő ráadásában összeakaszkodott a fehérváriak másodedzőjével, Bódog Tamással, és emiatt a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága megbüntette: a döntés értelmében december 31-ig nem ülhet le a kispadra.

Egyelőre nem tudni, hogy ki lesz a szakember utódja a Haladásnál, elképzelhető, hogy a klubot éppen Csertői előtt irányító Artner Tamás tér vissza Szombathelyre, de Róth Antal neve is felmerült – annyi biztos, hogy a vezetők gőzerővel keresik az új vezetőedzőt. Jelenleg Németh Zoltán pályaedző vezeti az edzéseket.

 

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Videoton FC 7 5 2 19–13 +6  15
2. Újpest FC 7 4 2 1 13–8 +5  14
3. MTK Budapest 7 4 2 1 11–7 +4  14
4. Győri ETO FC 7 4 1 2 9–5 +4  13
5. DVSC-TEVA 5 4 1 8–3 +5  12
6. Lombard Pápa Termál FC 7 4 3 8–5 +3  12
7. Vasas 7 4 3 10–15 –5  12
8. Kecskeméti TE-ERECO 7 3 4 13–16 –3  9
9. Ferencvárosi TC 7 2 3 2 10–9 +1  9
10. Nyíregyháza Spartacus 7 2 2 3 13–11 +2  8
11. Kaposvári Rákóczi 7 2 2 3 8–7 +1  8
12. Paksi FC 7 2 2 3 7–8 –1  8
13. Diósgyőri VTK 7 2 5 10–12 –2  6
14. ZTE FC 6 2 4 6–14 –8  6
15. Budapest Honvéd 6 1 1 4 5–9 –4  4
16. Szombathelyi Haladás 7 1 1 5 9–17 –8  4

 

Legfrissebb hírek

Kézi: a kapitány testközelből figyeli a junior leányválogatott útját

Utánpótlássport
24 perce

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
24 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
29 perce

Női kézilabda: régi edzőjét hozta vissza a CSM Bucuresti

Kézilabda
35 perce

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
45 perce

A magyar válogatott védő szerződést bontott – ezek a klubok érdeklődnek iránta

Légiósok
46 perce

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
1 órája

Kazincbarcika: újabb meghatározó játékos távozott

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik