Sisa Tibor 5–1-es győzelemmel mutatkozott be első tétmérkőzésén

Vágólapra másolva!
2009.03.05. 19:55
A labdarúgó Ligakupa szerdai negyeddöntőjében a Honvéd a Vasast fogadta. Az első félidőben Thomas Sowunmi fejesével a vendégek szerezték meg a vezetést, de Nenad Sztojakovics révén még a szünet előtt egyenlíteni tudtak a hazaiak. A második félidőben azonban teljesen összezuhant a Vasas, így végül 5–1-es hazai győzelem született.
Sztojakovics beadása a kapuban landolt
Fotó: Németh Péter
Sztojakovics beadása a kapuban landolt
Sztojakovics beadása a kapuban landolt
Fotó: Németh Péter
Sztojakovics beadása a kapuban landolt

A Honvéd és a Vasas 12 napja a bajnokságban is összecsapott, akkor az angyalföldiek hazai pályán három gólt lőttek egy félidő alatt, amivel eldöntötték a meccset, no meg Pölöskei Gábor vezetőedző állását is, akitől a 3–1-es vereséget követően megváltak a kispesti vezetők.

Így a Ligakupában a múlt héten kinevezett Sisa Tibor első tétmeccsén dirigálhatta a Honvédot. A hazaiak támadószellemben kezdték a találkozót, hiszen tíz perc alatt három lövésig is eljutottak, de Németh Gábor eszén nem tudtak túljárni.

A 29. percben aztán a Vasas első helyzetéből megszerezte a vezetést! Katona Máté húzott el a bal oldalon, beadására Sowunmi Thomas érkezett, aki a földre fejelte a labdát, ami végül a bal felső sarokban kötött ki.

A folytatásban ismét Honvéd vette át az irányítást. Nenad Sztojakovics közeli lövését először még bravúrral szögletre tolta Németh, a sarokrúgás után azonban egyenlített a kispestiek szerb középpályása.

Sztojakovics a 37. percben a tizenhatos bal sarkától középre ívelt, de a szél megfújta a labdát, ami így Némethet becsapva a hosszú sarokba vágódott.

A második félidőben a játék képe nem változott, a Honvéd birtokolta többet a labdát, és a 61. percben a vezetést is megszerezték a hazaiak Nemanja Arszenijevics révén. A szerb támadó 17 méterről középről a bal alsó sarokba lőtt az elalvó védők mellett.

A bekapott gól után sérülés miatt le kellett cserélni a Vasas kapusát, Némethet. Helyére Borszéki Csaba állt be, aki jóformán még labdába sem érhetett, amikor már gólt is kapott.

Dobos Attila bal oldali beadásáról teljesen lemaradtak a vendégvédők, így Abraham négy méterről teljesen üresen fejelhetett a tehetetlen Borszéki kapujába.

A hajrában teljesen összezuhant a Vasas. A 70. percben Dobos fejese után már 4–1 állt az eredményjelzőn, majd egy kontratámadás végén Abraham ismét betalált.

A 82. percben Laczkó Zsolt még kihagyott egy büntetőt (a felső lécre rúgta a labdát), de az eredmény már nem változott, így 5–1-es győzelmével a Honvéd alighanem el is döntötte a továbbjutás kérdését.

LIGAKUPA

NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD–VASAS SC 5–1 (1–1)
Bozsik-stadion, 300 néző. V: Szilasi Sz. (Farkas B., Butkai Zs.)
BP. HONVÉD: Tóth I. Lungu, Simics (Debreceni, 62.), Benjamin, Magocs Fazakas (Dobos, 67.), Sztojakovics, Vukmir (Takács Á., 72.), Hidi P. Arszenijevics (Abraham, 69.), Moreira (Abass, 62.)
Vezetőedző: Sisa Tibor
VASAS: Németh G. (Borszéki, 61.) Villám, Papucsek, Unierzyski (Paripovics, 46.), Katona M. B. Tóth (Kiss N., 46.), Somorjai, Vukelja, Piller, Sowunmi (Balog Zs., 55.), Dobrics (Laczkó Zs., 46.)
Vezetőedző: Mészöly Géza
Gólszerzők: Sztojakovics (37.), Arszenijevics (61.), Abraham (70. és 79.), Dobos (77.) ill. Sowunmi 29.
Jó: Sztojakovics, Benjamin, Fazakas, Abraham, ill. Németh G., B. Tóth, Piller


Legfrissebb hírek

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

A háromgólos győzelmet arató Honvéd hárompontos előnnyel telelhet az NB II élén

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:58

Feczkó Tamás: Ezek a játékosok megmutatják, mit jelent a Honvéd mezét viselni

Labdarúgó NB II
2025.11.25. 08:43

Rangadót nyert Angyalföldön, és élre állt a Honvéd az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.24. 21:56

Idén már nem léphet pályára az NB II-es Honvéd tehetsége

Labdarúgó NB II
2025.11.24. 12:57

Döntetlennel tért vissza Pető Fehérváron, a hajrában mentett pontot a Kövesd a Kecskemét ellen – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 18:52

Elfogatóparancsot adtak ki az FTC és a Honvéd korábbi labdarúgója ellen

Labdarúgó NB I
2025.11.20. 09:54

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
2025.11.12. 00:07
Ezek is érdekelhetik