Drámai végjáték után Tököli Attila büntetőjével nyert a Paks

2008.03.29. 18:35
Címkék
Sápi Csaba játékvezető a hosszabbítás ötödik percében ítélt tizenegyest a paksiaknak Nyíregyházán, akik így 2-1-re meg is nyerték a meccset. A hazaiak végig irányították a játékot, de a korán elhasznált cserék miatt az utolsó 25 percben emberhátrányban játszottak.

Egy hét alatt másodszor avatott villanyvilágítást a Paks csapata – a múlt héten még a saját stadionjában játszott reflektoroktól világítva a Gellei-legénység, most pedig Nyíregyházán. Ha csak az avatóünnepélyt tekintjük, akkor bizony a tolnaiaknak győzniük kellett volna, ahogy azt tették a Vasas ellen az előző fordulóban, ugyanakkor arról sem szabad elfeledkezni, hogy vendégként a paksiak ebben a szezonban csak egyszer győztek.

Nos, 90 perc alatt Nyíregyházát sem sikerült bevenniük, utána viszont igen. Történt ugyanis, hogy egy hazai pályán módfelett mozgalmasnak számító, ám gól nélkül véget érő első félidőt követően Révész Attila pályára küldte Szilágyi Norbertet, aki negyedóra játék után meg is szerezte a vezetést csapatának.

A Nyíregyháza amúgy a 70. perctől kezdve tíz emberrel játszott, miután a gólszerző Szilágyi megsérült és nem folytathatta a játékot, Révész menedzser ugyanis eddigre már elhasználta mindhárom cserelehetőségét. Ahogy telt az idő, úgy lettek egyre nyugodtabbak a hazaiak, a vendégek ugyanis egyre kevesebb alkalommal vezettek épkézláb támadást, és a labdát is kevesebbet birtokolták.

Amikor aztán már elkönyvelte mindenki a nyíregyházi győzelmet, színre lépett az addig is néhány furcsa ítéletet hozó Sápi Csaba játékvezető, és 5 percet hosszabbított. A ráadás harmadik percében a szintén csereként beküldött Weitner Ádám találatával egyenlített, míg az utolsó percben az imént egalizáló Weitner büntetőt harcolt ki. A tizenegyest Tököli váltotta gólra, Sápi pedig közellenséggé vált a nyíregyházi szurkolók körében.

A Paks szezonbeli második győzelmét aratta idegenben, az újabb három ponttal előrelépett a 11. helyre, míg a Nyíregyháza maradt a kilencedik.

SOPRONI LIGA


Helyszín: Nyíregyháza
Nézőszám: 2500
Játékvezető: Sápi Cs.
Asszisztensek: Szpisják, Albert I.

A KEZDŐCSAPATOK:
NYÍREGYHÁZA PAKS
1 Illyés 1 Kovács A.
12 Miskolczi 27 Kriston
26 Bagoly 73 Éger
6 Ambrusz 3 Salamon
3 Cornaci 14 Hanák
10 Lippai 16 Heffler
18 Mboussi 13 Böde
8 Kovács B. 6 Zováth
11 Granát 7 Báló
30 W. Silva 10 Kiss T.
28 Dosso 21 Tököli
Menedzser: Révész Attila Vezetőedző: Gellei Imre

Gólszerző(k): Szilágyi N. (59.), ill. Weitner (93.), Tököli (95. – 11-es)
Csere: W. Silva helyett Szilágyi N. (46.), Kovács B. helyett Zaleh (55.), Hanák helyett Molnár Z. (62.), Granát helyett Vukadinovic (66.), Báló helyett Balaskó (73.), Heffler helyett Weitner (82.)
Sárga lap: Kriston (25.), Miskolczi (72.), Cornaci (75.)
Legfrissebb hírek

Rock hazai közönség előtt dobott kilencnyilast, de Bunting nyert Belfastban – videó

Egyéb egyéni
1 órája

Pénteki sportműsor: DVSC–MTK az NB I-ben; ellenfelet kap az FTC az El-ben, sorsolnak a BL-ben és a Kl-ben is

Minden más foci
1 órája

Három magyar lesz egyszerre pályán a BL-ben?; Golomán György: A papírforma francia sikert ígér, de...

E-újság
1 órája

Sorozatban 78. mérkőzését veszítette el a Dunaújváros a férfi röpi Extraligában

Röplabda
1 órája

Ezek a csapatok folytatják az Európa-liga és a Konferencialiga nyolcaddöntőjében

Európa-liga
1 órája

Hiába dolgozta le kétgólos hátrányát a Dinamo Zagreb, ráadás után a Genk jutott tovább

Európa-liga
1 órája

Tupi bácsi – Pucz Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Jöhet a nagy hal! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik