Gyengébb első félidő után kitömte a Nyíregyháza a Tatabánya együttesét. A nyírségiek egyedül azt sajnálhatják, hogy az MLSZ határozata alapján szurkolóik nem ünnepelhették meg az ötgólos diadalt. Granát Balázs és csapattársai a második félidőben lefutballozták a gyengécske Tatabányát, és teljesen megérdemelten győztek ilyen arányban is.

Szolnoki László
Granát Balázs szerzett vezetést a Nyíregyházának

Szolnoki László
Granát Balázs szerzett vezetést a Nyíregyházának
Zárt kapuk mögött fogadta a Nyíregyháza a Tatabányát. Az MLSZ határozata alapján azért nem láthatták a mérkőzést a szurkolók, mert október 22-én a nyíregyházi szurkolók rasszista bekiabálásokkal zavarták meg az MTK otthonában rendezett mérkőzést.
A mérkőzést a szurkolók támogatása nélkül is a hazai csapat várta esélyesebbként, az első húsz percben azonban egyik kapu előtt sem alakult ki nagyobb lehetőség. A csapatokat minden bizonnyal zavarta a szokatlan nagy szél, amely nem kedvezett a folyamatos játék kialakulásának.
A hazaiaknál a Győrből kölcsönvett Granát Balázs játszott aktívan, próbálkozott lövéssel és több passza után is veszélyes helyzet alakult ki.
A 33. percben éppen Granát labdája után Welton Silva törhetett egyedül kapura, azonban a brazil légiós a büntetőterületen belülre érve elhagyta a labdát, így nem alakulhatott ki nagyobb helyzet.
A Nyíregyháza irányította a játékot, de helyzeteket csak a félidő végén tudott kialakítani.
A Tatabánya elsősorban Megyesi távoli lövései révén veszélyeztette a hazaiak kapuját. Ilyés a 39. percben csak bravúrral tudta kitolni a jobb alsó sarok elől a labdát.
A csendes - de nem szélcsendes - első félidő után viharos folytatás következett, hiszen a második félidőben a Nyíregyháza - zuhogó eső mellett - kitömte a gyengén játszó Tatabányát.
Az 50. percben Granát 18 méterre a kaputól előbb mellel, szépen vette át a labdát, majd a kapu jobb alsó sarkába rúgva megszerezte a hazaiaknak a vezetést.
Hét perccel később Szilágyi Norbert növelte kétgólosra az előnyt. A támadó Lippai Ákos beadását pörgette fel, majd 10 méterről a léc alá vágta.
A kétgólos előny megnyugtatta a nyírségieket, akiket a szél is támogatott a második félidőben.
Bagoly fejese végleg eldöntötte a mérkőzést a 73. percben, majd Vámosi hibája és Lippai büntetőgólja (76. perc) után már csak a végeredmény volt kérdéses.
Az ötödik döfést az elefántcsontparti légiós, Dosso vitte be fejjel a 83. percben, már-már megalázóvá téve a két csapat közötti különbséget.

Helyszín: Nyíregyháza |
Nézőszám: zárt kapuk mögött |
Játékvezető: Németh Á. |
Asszisztensek: Farkas B., Szalai Z. |
A KEZDŐCSAPATOK: | |
NYÍREGYHÁZA | TATABÁNYA |
1 Illyés | 1 Herbert |
19 Zaleh | 14 Balogh B. |
23 Cséke | 13 Vámosi |
26 Bagoly | 21 Dienes |
24 Perényi | 2 Almási |
10 Lippai | 4 Lázár Zs. |
17 Hegedűs T. | 66 Farkas V. |
27 Ramos | 3 Balogh Z. |
11 Granát | 79 Megyesi |
25 Szilágyi N. | 9 Béres |
30 W. Silva | 5 Flores |
Menedzser: | Vezetőedző: |
Révész Attila | Octavio Zambrano |
Gólszerző(k): Granát (50.), Szilágyi (57.), Bagoly (73.), Lippai (76.), Dosso (83.) |
Csere: Silva h. George (60.), Szilágyi h. Dosso (65.), Hegedűs h. Vukadinovics (74.), ill. Balogh B. h. Szilágyi G. (74.), Lázár h. Asztalos (76.), Balogh Z. h. Kovács I. (80.) |
Sárga lap: Silva (34.), Lázár (66.) |
Legfrissebb hírek

A Tatabánya új edzője hisz a bennmaradásban
Labdarúgó NB II
2025.03.02. 15:20

A Szeged meglepetésre kikapott Balatonfüreden
Kézilabda
2025.02.22. 20:15

NB II: megvan az első érkező Tatabányán és Ajkán is
Labdarúgó NB II
2025.01.16. 08:20
Ezek is érdekelhetik