Ludovic Giuly távozik Barcelonából, az AS Roma együttesében folytatja

2007.07.17. 16:33
Címkék
Távozik Barcelonából Ludovic Giuly. Az aprótermetű francia szélső ügyében a katalán klub és az AS Roma már megegyezett, igaz, ő még nem írta alá a szerződését az olasz együttessel.

A Barcelona csapatának sportigazgatója, Txiki Begiristain elmondása szerint Ludovic Giuly az AS Roma együttesénél folytatja pályafutását. A játékos 4,5 millió euróért vált klubot.
„A két klub már megegyezett, de Giuly még nem írta alá a szerződést” – mondta az egykori kiváló futballista. – „A játékos még nem esett át az orvosi vizsgálaton.”

Giuly 2004 nyarán került Monacóból a Barcelonához, ahol első két szezonjában 29-29 bajnokit játszott, legutóbb azonban „csak” 27 mérkőzésen jutott szóhoz. Rómában három évig fog játszani.

A katalán együttessel két bajnoki címet elhódító, 17-szeres válogatott francia játékos 2006-ban a BL-trófeát is elhódította.
Legfrissebb hírek

Autóbalesetben elhunyt a kétszeres WNBA-bajnok Kara Braxton

Amerikai sportok
7 perce

Adócsalási vádak miatt elhalasztják három napig a bajnokikat Argentínában

Minden más foci
13 perce

NBA: zsinórban kilenc Spurs-siker, a Kings megszakította 16 meccses vesszőfutását

Amerikai sportok
55 perce

Kosznovszky Márk: Minden szép és kerek lenne, ha nincs a sérülés...

Légiósok
1 órája

Rátalált a boldogság – 70 éves Kovács Attila, a Csepel korábbi kapusa

Labdarúgó NB I
1 órája

Az NHL-sztárok remek tornát és döntőt varázsoltak a téli olimpián

Téli olimpia 2026
1 órája

Szoboszlai Dominik: Rossiért mindenki tűzbe menne!; Gyulay Zsolt: A jeges sportágakra kell a jövőben koncentrálni

E-újság
9 órája

Véget ért az Arrasate-korszak Mallorcán, menesztették a baszk edzőt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik