csupasport bannerhátsófüves banner

Revansot vett a legnehezebb priváton – megvan az UTT is!

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2026.06.23. 14:51
null
Spisák Emil 12: 41:09-es idővel teljesítette a privát Ultra Tisza-tó kihívást.

Ha jól számolom, a privát UTT-vel lett teljes a sor.

Így van, azon kevesek közé tartozom, akinek az Ultra Lupa-tóval együtt mindegyik privátja megvan – mondta a Csupasportnak Spisák Emil. – Szerencsés vagyok, hiszen az Ultra Lupa-tó nem sokáig létezett, de teljesítettem privátban, mint ahogy az Ultrabalatont, a Hegyestű Trailt és most már az Ultra Tisza-tavat is.

Miért döntött úgy, hogy a legnagyobb melegben teljesíti a privát UTT-t?

Megmondom őszintén, nem akartam UTT-t futni, mert egy kicsit amolyan mumus számomra. Egyszer beneveztem, de munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudtam elmenni, míg két esztendővel ezelőtt megpróbáltam, de csúnyán fejre álltam harminc kilométernél. Nemhogy két kört nem tudtam menni, de még azért is imádkoztam, hogy az elsőt be tudjam fejezni. Nem sikerült, és nem is terveztem, hogy megpróbálom. Aztán januárban ismét nevezésem volt egy privát Ultrabalatonra, de sajnos betegség miatt nem tudtam elmenni, így a szervezőktől kaptam kárpótlásképp egy júniusi privát UTT-nevezést. Úgy voltam vele, ha már adva van a lehetőség, miért ne próbáljam meg mégis… 

 

Mielőtt rátérünk a futásra, így, hogy megvan mindegyik privát kihívás, melyik volt a legnehezebb?

Egyértelműem az Ultra Tisza-tó. Lehet, azért, mert ez a mumusom és azon már buktam egy nagyot, de az biztos, ha fizikailag nem is, mentálisan sokkal nehezebb, mint a többi. Elég csak a végeláthatatlan gátra gondolni, ahol a tűző napon, hatalmas melegben haladsz a semmibe… Számomra az a leginkább nehéz mentálisan, hogy meg kell fordulni, és futni még egy ilyet. Nos, ez a legnehezebb, a legszebb pedig egyértelműen a Hegyestű Trail. Elvarázsolt a pálya és a környezet, minden percét imádtam. A legkedvesebb az Ultrabalaton, már csak a táv miatt is, ráadásul kedvező időpontban, januárban csináltam. Akkor minden idők harmadik legjobb PUB-idejét produkáltam, amire nagyon büszke voltam. Kemény volt huszonnégy órán belül beérni a célba. Kedves emlék számomra. Az Ultra Lupa-tó pedig azért, mert nagyon kevesen teljesítettük, igazi unikumnak számít.

Térjünk is rá a privát Ultra Tisza-tóra: mi volt a terv?

Csupán annyi, hogy „revansot vegyek” és beérjek a célba. Volt egy kis félsz bennem, láttam milyen időjárás vár rám, így nem is mertem konkrét számot kitűzni. Azért magamban úgy voltam vele, jó lenne tizennégy órán belül beérni, de titkon bíztam a tizenhárom órában is. Azonban tudni kell, hogy az időeredményre abszolút nem görcsöltem rá. A legfontosabb, hogy a kis csapatommal jól éreztük magunkat. Szerencsére ezen felül az „egyenlítés” is összejött.

 

Milyen volt a futás?

Tökéletes. Nagyszerűen éreztem magam, fizikailag végig rendben voltam, nem jött holtpont sem. A frissítést átalakítottuk, ezúttal mást próbáltunk, és remekül működött. Igaz, mentálisan egy kicsit nehezebben viseltem, nyomasztott, amikor megvolt az első kör, és tudtam, hogy egy ilyen még vár rám… Akkor nem tudtam elképzelni, hogy még egyszer lefutom ugyanezt ellentétes irányban. De pozitívan fogtam fel és jól éreztük magunkat visszafelé is. Futás közben nem néztem az időt, csak az volt a lényeg, hogy ne sötétedjen ránk. Tényleg nem tudok rosszat mondani, minden nagyszerűen működött. Három segítőm volt, a feleségem, a lányom és egy barátom. Mindhármuknak köszönöm szépen, nélkülük nem sikerült volna.

Mi következik a versenynaptárában?

A következő nagy versenyem a Spartathlon lesz, ahol Hadi Attilával együtt nagy büszkeségemre a Magyar Honvédséget képviselem. 

 

Legfrissebb hírek

A gyomorproblémája ellenére győzött a vajdasági huszonnégy óráson

Csupasport
2026.07.19. 07:14

Spisák Emil elképesztő pályacsúcsot futott a Darálón

Csupasport
2026.07.18. 11:12

Már a legjobbakkal veszi fel a versenyt, remek eredményt ért el a morzine-i vb-n

Csupasport
2026.07.17. 16:44

Idegesítette, hogy nem éri utol az előtte lévőt – ötödik lett Andorrában

Csupasport
2026.07.15. 12:53

Ellesett a belgáktól ezt-azt – meg is nyerte a tihanyi backyardot

Csupasport
2026.07.11. 19:33

Stefán Beátának válogatott tagságot ért a tihanyi backyardgyőzelem

Csupasport
2026.07.09. 16:44

Átkattant a vadasparkban, teljesítette a Darálót

Csupasport
2026.07.08. 12:04

Motiválták az előzések, meg is nyerte a Bükki Hegyi Maratont

Csupasport
2026.07.07. 16:44