Márkus Tibor szóban már megállapodott Lengyel Ferenc együttesével

Vágólapra másolva!
2007.07.06. 17:03
A magyar labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Paksi FC szóban megállapodott Márkus Tiborral. A hírek szerint a csatár hároméves szerződést köt majd Lengyel Ferenc vezetőedző csapatával.
Márkus Tibor ismét Magyarországon
NS-archív
Márkus Tibor ismét Magyarországon
Márkus Tibor ismét Magyarországon
NS-archív
Márkus Tibor ismét Magyarországon

A tavalyi bajnokság tizenegyedik helyezettje az eredményesebb támadójáték érdekében, csatárposzton erősített. A paksi alakulathoz érkezett Márkus Tibor -számolt be a csapat hivatalos honlapja, a paksifc.hu.

Márkus július 6-án a délutáni órákban egyezett meg a klub ügyvezetőjével, Haraszti Zsolttal. A sportvezető elmondta egyelőre még csak szóbeli megállapodást "kötött" a játékossal, melynek értelmében három évig tartanak majd igényt Márkus szolgálataira. Haraszti véleménye szerint az egykori tatabányai játékos a jövő héten írja majd alá szerződését.

Márkus az elmúlt esztendőt Cipruson töltötte, ahol az Apoel Limasol játékosa volt, ám legnagyobb sikereit a Tatabánya színeiben érte el. A 2004/2005-os szezonban a magyar bajnokság másodosztályának gólkirálya volt. A Paks vezetői nagyon bíznak abban, hogy a támadó meg tudja ismételni két évvel ezelőtti teljesítményét.

Lengyel Ferenc is örül a támadó érkezésének.

„Nagyon örülök neki, hogy egy vérbeli csatárral bővült a keretünk. Nagy bravúrnak tartom ezt a Zsoltiék részéről! Márkus minden bizonnyal túl fogja lépni az 5 gólos gólkirályságunkat”. - értékelte a játékos igazolását némi malíciával a vezetőedző az Nb1.hu-n.

A Paks az előző idényben a tizenegyedik helyen zárt az Nb I.-ben, négy ponttal megelőzve a kieső Pécs csapatát. A gárda harmincnégy gólt szerzett, míg ennél néggyel többet kapott. Az erősítés ellenére a következő szezonban is a biztos bentmaradás lehet a célja Lengyel Ferenc alakulatának.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik