Debrecen: macedón válogatott csatárt igazoltak

Vágólapra másolva!
2007.02.08. 22:26
Címkék
Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban második helyen álló címvédő debreceni együttes macedón válogatott támadóval erősítette meg keretét. Olvasható a hajdúsági klub hivatalos honlapján, a dvsc.hu internetes oldalon.
A 24 éves, 177 centi magas Aco Sztojkovval (képünkön) négyéves szerződést kötöttek klubunk vezetői. Aco Sztojkov 1983. április 29-én született, 25-ször volt tagja az U21-es válogatottnak, amelyben tíz gólt szerzett.

A felnőtt nemzeti csapatban húsz alkalommal lépett pályára és négyszer talált az ellenfél hálójába, gólt lőtt többek között a hollandoknak és a törököknek.

A csatár mindössze 18 éves volt, amikor leigazolta az olasz Inter gárdája.

A milánóiak B-csapatában játszott, majd a kék-feketék kölcsönadták több olasz másodosztályú együttesnek, 2006 tavaszán pedig az akkor még a belga élvonalban szereplő, de azóta pénzügyi gondok miatt a harmadosztályba sorolt Louviére-nek is.

Itt 14 meccsen 7 gólt rúgott. Nyáron igazolt a szerb Partizanba, ahol ősszel 7 meccsen lépett pályára és egy gólt szerzett.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

NB II: Videoton FC Fehérvár–Békéscsaba 1912 Előre

Labdarúgó NB II
2 perce

NB II: BVSC-Zugló–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
3 perce

NB II: Szeged-Csanád GA–HR-Rent Kozármisleny

Labdarúgó NB II
7 perce

Vuelta: bukás után kicentizett Vingegaard-győzelem a hegyen

Kerékpár
32 perce

„Nem magától értetődő, hogy így alakulnak a futamaim” – Marc Márquez a Magyar Nagydíj után

Egyéb autó-motor
1 órája

A hajrában szerzett fejes góllal nyert Mainzban a Köln

Német labdarúgás
1 órája

NB II: Budapest Honvéd FC–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
1 órája

NB II: kétgólos előnyben a Honvéd; hátrányban a KTE – élő eredménykövető!

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik