A lelátón: Kardos József

2003.05.17. 22:26
Címkék
A bajnokság tavaszi idényének kezdete óta lapunkban tippel, az utóbbi hetekben pedig a bajnoki mérkőzésekről szakmai jellegű észrevételeivel jelentkezik lapunkban Kardos József. Az Újpest korábbi 33-szoros válogatott labdarúgója – aki a játékos-pályafutása befejeztével edzőként dolgozott több csapatnál – kérésünkre szakszemmel értékelt. "A rangadó kimenetelét aprónak tűnő momentum is eldöntheti, vagy legalábbis befolyásolhatja a mérkőzés alakulását. A kevesebb eseményt hozó első félidőben ilyen volt például Tököli Attila helyzete is, amikor a ferencvárosi támadó lövését Vlaszák Géza védte. Mondhatnánk, nem nagy eset, és mégis, nekem mint egykori védőjátékosnak azért feltűnt, hogy miként alakult ki ez a lehetőség Tököli Attila előtt. Az újpesti védelem az indítás előtti pillanatban mintaszerűen lépett ki, természetesen azzal a céllal, hogy lesre állítsa a csatárt, csakhogy a túlsó oldalon a lelkesen visszazáró Rósa Dénes beszaladt a védők vonala mögé, és így meghiúsult a lesállás. Ennek a hibának oka lehetett a pillanatnyi figyelmetlenség, avagy az, hogy Rósa Dénes kimondottam támadó szellemű játékos, így ő még e visszazárás során sem fékezte le a tempóját, az ellenfél irányába a labdáért hajtott. Az újpesti középpályás szerencséje, hogy kapusa ez alkalommal kisegítette. Sőt, Vlaszák Géza bravúrjai nélkül ezen a meccsen bizony nem mentett volna pontot az Újpest…”
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
5 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
5 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
6 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
7 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
8 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik