Női kosár NB I: a Szekszárd győzelemmel kezdte a rájátszást

Vágólapra másolva!
2021.03.24. 18:35
null
A Szekszárd győzelemmel kezdte a rájátszást (Fotó: Mártonfai Dénes/Tolnai Népújság)
Az Atomerőmű KSC Szekszárd hazai pályán 89–61-re nyert a Ludovika FCSM Csata ellen a női kosárlabda NB I rájátszásának szerdai mérkőzésén.

 

Érvényesítette a papírformát és elsőként jutott az elődöntőbe az Uni Győr MÉLY-ÚT, miután szerdán a negyeddöntő második felvonásán Budapesten is legyőzte a TFSE-MTK-t. Beatrice Mompremier, a vendégek amerikai centere 22 ponttal és 16 lepattanóval oroszlánrészt vállalt a Rába-partiak sikeréből, amelynek alapját a harmadik negyed adta, ekkor húzott el 15 ponttal a Győr. A hazaiak nagy küzdelem után a hajrában többször is négy pontra kapaszkodtak fel, de ennél közelebb nem tudtak kerülni az alapszakaszt másodikként záró riválishoz.

Szekszárdon még csak a negyeddöntő első felvonását rendezték, amelyen a hazaiak nagy fölényben játszva 28 pontos vereséget mértek a Csatára. A 22 gólpasszt jegyző hazaiaknál újfent remekelt az amerikai DeWanna Boner, a kétszeres WNBA-győztes klasszis úgy szerzett 17 pontot, hogy mindössze egyetlen mezőnykísérletét rontotta el.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD–LUDOVIKA-FCSM CSATA 89–61 (20–25, 31–15, 20–11, 18–10)
Szekszárd, zárt kapuk mögött. V:
Cziffra, Goda, Kovács N.
SZEKSZÁRD: Studer 4, BONNER 17/9, Theodoreán 3/3, GOREE 15, McCALL 14. Csere: Zele 8, Gereben 6, Friskovec 8/6, Bálint R. 12/6, Miklós M. 2, Horváth D. Edző: Djokics Zseljko
CSATA: Horváth B. 9/9, LELIK 12/3, MÁNYOKY 15/3, Zempare 12, James. Csere: Hegedűs J. 6, Böröndy V. 7/3, Angyal B., Angyal N. Edző: Tursics Krisztián
Az eredmény alakulása: 3. perc: 7–5. 7. p.: 16–16. 11. p.: 22–25. 14. p.: 29–27. 18. p.: 41–34. 21. p.: 51–43. 24. p.: 56–49. 27. p.: 65–49. 30. p.: 71–51. 34. p.: 79–55. 38. p.: 87–59
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1-0 a Szekszárd javára.
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko:
– Az első negyedben a Csata megmutatta legerősebb fegyverét, kiválóan dobták a hárompontosokat. Sok támadólepattanót engedtünk nekik, szeretném, hogy ebben a szegmensben mi domináljunk, úgyhogy van min javítanunk. Ettől függetlenül elégedett vagyok az eredménnyel, vezetünk egy nullára, de negyvennyolc órán belül jön a második mérkőzés, arra kell készülnünk.
Tursics Krisztián: – Kijött a két csapat közti különbség, látni kell, hogy más szinten van a két csapat jelenleg. Mégis akad pozitívum a találkozóban, mert több olyan dolgot, amit másfél héten át gyakoroltunk és hiányosak voltak, azt most meg tudtuk valósítani. Ezekből próbálunk építkezni. Azt várom, hogy pénteken még picit tudjunk fejlődni és előrelépni, akkor elégedett leszek. Dejza Jamesnek problémája volt már a héten, az első negyedben kiújult a sérülése, reméljük, pénteken számíthatunk rá.

2. MÉRKŐZÉS
TFSE-MTK–UNI GYŐR MÉLY-ÚT 75–85 (22–23, 20–25, 14–20, 19–17)
Városmajor, zárt kapuk mögött. V: Papp P., Mészáros B., Makrai
TFSE: CH. JENKINS 12, Bernáth 11/6, Katona Sz. 10/6, MARKOVICS 7/3, A. JENKINS 30. Csere: Kovács V., Dúl P. 5/3. Edző: Magyar Bianka
GYŐR: KIESEL 26/3, Dombai 8/6, Dubei 8/6, TÖRÖK Á. 10/6, MOMPREMIER 22. Csere: WENINGER 11/9, Lass, Barnai. Edző: Iványi Dalma
Az eredmény alakulása. 4. perc: 8–7. 7. p.: 18–12. 13. p.: 29–28. 17. p.: 40–39. 22. p.: 43–52. 25. p.: 48–59. 29. p.: 55–63. 33. p.: 60–70. 37. p.: 68–72. 39. p.: 75–79
Kipontozódott: A. Jenkins (40. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–0 a Győr javára.
MESTERMÉRLEG
Magyar Bianka: – A Győrn megérdemelten nyerte meg a párharcot. A maximumot próbáltuk kihozni mindkét meccsből, de kijött a két csapat közti különbség. Szerettünk volna harmadik meccset játszani, de ezúttal sok büntetőt hibáztunk, illetve ellenfelünknél volt egy igazi vezér Brianna Kiesel személyében. Próbálunk előrelépni, hogy az ehhez hasonló szoros találkozókon már mi tudjunk diadalmaskodni.
Iványi Dalma: – Boldogok vagyunk, hogy sikerült az elődöntőbe jutni, hiszen az építkezés évében vagyunk és ez volt a minimális célkitűzésünk a szezon elején. Nagyon nehéz, kemény két összecsapáson vagyunk túl, a TFSE megnehezítette dolgunkat, dicséret illeti őket ezért. Ezt a meccset azzal sikerült megnyernünk, hogy a kulcspillanatokban jobban koncentráltunk és mindig volt egy húzóember a csapatban, aki továbbtolta az együttes szekerét, amikor megrekedtünk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik