Női kosár Euroliga: visszavágott a Girona a DVTK-nak

Vágólapra másolva!
2023.01.31. 20:03
A női kosárlabda Euroliga 12. fordulójában a DVTK és a Szekszárd is vereséggel folytatta szereplését. A diósgyőriek a Gironától, a Szekszárd a Bourges-tól kapott ki. A sérült Arella Guirantes nélkül nem tudott szoros meccset játszani a spanyol sztárcsapattal a DVTK, amely így kissé eltávolodott a továbbjutástól a női elitsorozat B-csoportjában.
Nagy esélyt szalasztott el a DVTK (Fotó: Török Attila) – a képre kattintva galéria nyílik
Nagy esélyt szalasztott el a DVTK (Fotó: Török Attila) – a képre kattintva galéria nyílik

 

A DVTK ARÉNA előtti kőből épült felirat V-betűje tövében fekete kabátos, gondterhelt férfi üldögélt, kapucniját a szemébe húzva, egyik kezében kávéja gőzölgött, másikban cigaretta füstölt − Völgyi Péter, a borsodi együttes vezetőedzője elsősorban amiatt volt bosszús, hogy elsőszámú karmestere, Arella Guirantes nem játszhat kedden a spanyol Girona elleni Euroliga-meccsen. A Puerto Ricó-i klasszis, aki a selejtezőt is beleszámítva 13 meccsen átlagban 33 percet játszott és 15 pontja mellé nyolc lepattanót és öt gólpasszt átlagolt, bokája a PEAC ellen idegenben megnyert bajnokin sérült meg.

A hazaiak edzőjének hangulatán az is nyomott, hogy Kányási Veronika is kihagyott pár edzést betegség miatt, azaz az előjelek egyértelműen a múlt héten a címvédő Sopron otthonában kis híján nyerő (60−62) vendégek győzelmét sugallták. Ezt igazolta a kezdés: 70 másodperc után 0–5 állt az eredményjelzőn… A feldobás előtt a 4-6. helyen egyforma (6/5) győzelem/vereség mutatóval álló csapatok a negyeddöntőt érő helyekért küzdöttek, ebből a szempontból kulcsjelentőségű volt a keddi találkozó végkimenetele. Az első euroligás idényét játszó hazaiak sok ki nem kényszerített technikai hibával tarkított rajtját hat percig bírta Völgyi, utána időt kért – ekkor hat ponttal álltak jobban a spanyol bajnokság élén álló piros mezesek, akik kényelmes játékkal állandósították tíz pont körüli előnyüket.

Csak az első negyedben hatszor adták el a labdát a diósgyőriek, akik januárban kilencedik meccsüket játszották és valóban fásultnak tűntek. Amikor pedig fele annyi pontnál jártak a 14. percben, mint a Girona (15–30), akkor Völgyi újra magához rendelte csapatát. Az ősszel Gironában meglepetésre nyerő DVTK küzdött, hajtott (mást nem is tehetett remek szurkolótábora előtt, amely ezúttal is rendületlenül, az állástól függetlenül buzdította kedvenceit), de rengeteg pontatlanság csúszott a játékába. A csapatkapitány, az egyéni Euroliga-rekordját (14 pont) már a harmadik negyedben megdöntő Kányási Veronika első számú pontfelelős lett a meccsen, de ez kevésnek bizonyult, mert a Maria Araujo vezette vendégek magabiztosan őrizték előnyüket. Az utolsó negyed elején az utolsó szalmaszálba próbált belekapaszkodni a borsodi együttes, fel is jött nyolc pontra 33. percben, de ezután egy 9–0-s rohanással lehozta a meccset a Girona.

A Szekszárd már korábban elveszítette esélyét a rájátszásra, de hazai pályán a Bourges ellen nem volt esélytelen Djokics Zseljko együttese. Azonban a szekszárdiak hiába nyerték meg az első tíz percet, és tartották meg azt az utolsó játékrész kezdetekor is, a végjátékot a franciák bírták jobban, és végül 16 ponttal nyertek.

KOSÁRLABDA, NŐI EUROLIGA
12. FORDULÓ
A-CSOPORT
Atomerőmű KSC Szekszárd–Bourges (francia) 61–77
(20–19, 15–15, 15–15, 11–28)
Szekszárd, 800 néző. V: Jurcevic (horvát), Güngör (török), Jovanic (bosnyák).
SZEKSZÁRD: Studer 9/3, Holcz, Mányoky 11/9, Bálint R. 4, Goree 8. Csere: WALLACE 16/3, Miklós M., HEBARD 13. Edző: Djokics Zseljko
BOURGES: Y. Anderson 15/12, Guapo 11/3, Michel 4, Steinberga 10, K. Alexander 2. Csere: DUCHET 20/15, Godin 4, Bankole, ASTIER 11/3. Edző: Olivier Lafargue
Az eredmény alakulása. 3. perc: 5–7. 6. p.: 10–9. 8. p.: 18–11. 13. p.: 22–26. 17. p.: 31–32. 22. p.: 37–36. 25. p.: 44–40. 28. p.: 50–47. 30. p.: 50–49. 33. p.: 50–59. 36. p.: 57–66. 39. p.: 61–71
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko:
– Azt reméltem, hogy az Olympiakosz elleni vereség után változás áll be a játékunkban, de nem vártam ekkora fordulatot. Kilenc percig tizenöt ponton tartottuk a Szuperkupa-győztest, a következő két negyedben pedig csak tizenöt-tizenöt pontot engedtünk neki. Jól védekeztünk, de nem volt olyan hosszú kispadunk, hogy végig bírtuk volna a nyomást. Huszonegy eladott labdával nehéz meccset nyerni, a lepattanócsata megnyerésének viszont örülök, és összességében elégedett vagyok.
Olivier Lafargue: – Brusztolós mérkőzés volt, mindenki kivette a részét a sikerből. Az utolsó negyedben mindenki hozzá tudott tenni a győzelemhez, de kiemelném Alix Duchet játékát, aki amikor kellett, át tudta venni a karmesteri pálcát Yvonne Andersontól, akinek a triplái a végén úgyszintén fontosak voltak.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Fenerbahce Alagöz Holding 12 10 2 1026–863 22
2. ZVVZ USK Praha 12 8 4 963–831 20
3. Tango Bourges 12 7 5 812–813 19
4. Valencia BC 11 7 4 803–760 18
5. BC Polkowice 11 7 4 806–789 18
6. KSC SZEKSZARD 12 3 9 812–987 15
7. Virtus Segafredo Bologna 11 3 8 800–837 14
8. Olympiacos S.F.P. 11 1 10 737–879 12

 

B-CSOPORT
DVTK Hun-Therm–Girona (spanyol) 56–74
(12–21, 17–17, 15–20, 12–16)
Miskolc, 1600 néző. V: Manheim (izraeli), Bayraktar (török), Faur (román).
DVTK: Aho N. 3, KÁNYÁSI 17/3, Bernáth 12/3, Garbin 10, C. Green 6. Csere: Kiss A., Grigalauskyte 8, Aho T., Bacsó. Edző: Völgyi Péter
GIRONA: Murphy 7/3, Sykes 7/3, ARAÚJO 18/9, GARDNER 14/6, TOLO 15. Csere: Flores 5, Etxarri 3/3, Parra 5/3, Ribas. Edző: Bernat Canut
Az eredmény alakulása. 2. perc: 0–5. 4. p.: 6–12. 8. p.: 8–16. 12. p.: 12–25. 14. p.: 15–30. 18. p.: 22–36. 22. p.: 33–45. 25. p.: 35–50. 29. p.: 41–58. 33. p.: 52–60. 37. p.: 52–72
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter: –
Fizikailag és fejben is fáradtak voltunk. Mindent megpróbáltunk, de tartalékosan most csak ennyire voltunk képesek. Hiányzott a csapatból két-három húzóember, nélkülük sajnos csak felvillanásaink voltak. Megyünk tovább, és megpróbáljuk a hátralévő euroligás mérkőzésen a korábbi jó teljesítményünket nyújtani.
Bernat Canut: – Beigazolódott, hogy a diósgyőri arénában nehéz játszani. Sérültek nálunk is voltak, de végig domináltunk és kontrolláltuk a találkozót. Csak a harmadik negyedben voltak problémáink.

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. CBK Mersin 12 8 4 842–806 20
2. Beretta Famila Schio 12 8 4 870–840 20
3. SOPRON BASKET 11 8 3 754–671 19
4. Spar Girona 12 7 5 788–730 19
5. DVTK HUN-THERM 12 6 6 838–880 18
6. Perfumerias Avenida 10 5 5 719–673 15
7. Basket Landes 11 2 9 668–773 13
8. Kangoeroes Mechelen 10 1 9 682–788 11

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik