Női kosár Euroliga: a Bourges ellen kezd a Sopron

Vágólapra másolva!
2020.09.22. 14:16
A francia Bourges ellen kezdi meg a női kosárlabda Euroliga átszervezett idényét a Sopron Basket.    

A nemzetközi szövetség (FIBA) a koronavírus-járvány miatt a tervezettnél később és új csoportbeosztással indítja el a 2020–2021-es idényt. Eszerint a 16 csapatos főtáblán november 29. és december 5. között kerül sor az első körre egy helyszínen, „buborékos” formában, négycsapatos csoportokkal, három-három mérkőzéssel. A magyar bajnok a D-csoportba kapott besorolást a török Galatasaray, a francia Bourges és a szintén francia Basket Landes társaságában.

Gáspár Dávid együttese december 1-jén a háromszoros Euroliga-győztes Bourges ellen kezd, két nappal később a Galatasaray, majd december 4-én a Basket Landes következik az első „buborékban”. Ezt január 17. és 23. között követi egy újabb kör, a csoportokból az első kettő jut majd tovább a rájátszásba.

Török Zoltán, a soproniak ügyvezetője a közmédiának pénteken elmondta, hogy a magyar bajnok várhatóan pályázik az egyik csoporttorna lebonyolítására.

Az Euroliga selejtezőjében az Aluinvent-DVTK Miskolc a török Izmit Belediyesporral csap össze október 28-án, a főtáblára jutás egy meccsen, semleges helyszínen dől el.

A Sopron Basket menetrendje
December 1.

Bourges (francia)–Sopron Basket
December 3.
Sopron Basket–Galatasaray (török)
December 4.
Basket Landes (francia)–Sopron Basket
Január 19.
Sopron Basket–Bourges
Január 21.
Galatasaray–Sopron Basket
Január 22.
Sopron Basket–Basket Landes

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: horvát irányítóval erősített a bajnok Sopron

Kosárlabda
1 órája

A Pécs főtáblás, a Szekszárd selejtez a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2025.07.09. 14:47

Aho Tyra hosszabbított a DVTK-val

Kosárlabda
2025.07.08. 14:05

Fegyverneky Zsófia: Sikerült egyben tartani a bajnokcsapat gerincét

Kosárlabda
2025.07.08. 10:48

Női kosárlabda Euroliga: a Sopron főtáblás, a DVTK selejtez

Kosárlabda
2025.07.07. 15:37

Jelena Brooks: Ha rá tudok állni a lábamra, akkor játszom

Kosárlabda
2025.07.06. 12:17

Női kosárlabda NB I: Papp Klaudia marad Sopronban

Kosárlabda
2025.07.02. 17:42

Nem indul nemzetközi kupában a Győr női kosárlabdacsapata

Kosárlabda
2025.07.01. 11:16
Ezek is érdekelhetik