Női kosár: edzője nélkül utazott Törökországba a DVTK

2020.10.26. 11:15
null
Földi itthon maradt (Fotó: Észak Magyarország/Ádám János)
Kedden szabadul a karanténból Földi Attila, az Aluinvent DVTK női kosárcsapatának vezetőedzője, s ugyan csapata csak szerdán játszik a török Izmit Belediyespor otthonában a főtáblára jutásért a női Euroligában, ám a játékosok már vasárnap elutaztak a török városba, ahol négy napon át „buborékban” lesznek Izmitben – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda. Földi helyett Völgyi Péter sportszakmai igazgató irányít a szerdai selejtezőn.

A diósgyőri klub hivatalos honlapja szerint a csapat vasárnap – a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) követelte két negatív teszteredmény birtokában – utazott Miskolcról Izmit városába, a szerdai kvalifikációs meccs helyszínére.

A DVTK vezetőedzője, Földi Attila még október 17-én adott pozitív koronavírustesztet, s az ilyenkor kötelező hatósági karanténja kedden telik le. A szakember viszont ezt követően sem csatlakozhat csapatához, mivel a társaság vasárnaptól már „buborékban”, azaz a külvilágtól elzárva egy izmiti hotelben tartózkodik négy napon át, s a szállót csak annyi időre hagyhatja el, amíg a sportcsarnokba utazik.

A vezetőedző távollétében Völgyi Péter sportszakmai igazgató irányítja az együttest az Izmit Belediyespor ellen – tájékoztat a klub honlapja.

A világjárvány miatt átszervezett 2020–21-es idény selejtezőjében a korábbi oda-visszavágós rendszer helyett egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. A DVTK győzelme esetén a főtábla A-csoportjában folytathatja szereplését két orosz – a Dinamo Kurszk és a Nagyezsda Orenburg – és egy spanyol – a Salamanca – csapat ellen. Veresége esetén az Európa Kupa B-csoportjában kap helyet a török Genclik, a svéd Umea és az izraeli Ramla mellett.

NŐI KOSÁRLABDA
EUROLIGA-SELEJTEZŐ
Október 28.

15.00: Izmit Belediyespor–Aluinvent DVTK (Tv: DigiSport)

Legfrissebb hírek

Juhász Dorkáék kikaptak, még meg kell harcolniuk az elődöntőért a női kosár Euroligában

Kosárlabda
2026.02.25. 21:54

Juhász Dorka 21 pontot dobott, a Galatasaray hosszabbítás után győzött a női kosár Euroligában

Kosárlabda
2026.02.19. 23:28

Női kosárlabda Euroliga: a Schio nagy csatában nyerte meg az olasz rangadót

Kosárlabda
2026.02.18. 21:33

Zaragozai vereséggel zárta Euroliga-szereplését a DVTK

Kosárlabda
2026.02.04. 21:33

Juhász Dorka dupla duplával vezette győzelemre a Galatasarayt az Euroligában

Kosárlabda
2026.02.04. 19:55

Lelik Réka: Nem volt keresnivalónk a hatos döntőbe kerülésért vívott harcban

Kosárlabda
2026.01.30. 07:06

Női kosár Euroliga: a DVTK nagyot hajrázott, de a meccs utolsó kosarával kikapott a Veneziától

Kosárlabda
2026.01.28. 19:55

DVTK-vereség Franciaországban a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.21. 21:16
Ezek is érdekelhetik