Női kosár Eb-sel.: hozta a kötelezőt a válogatott, sima győzelem Izland ellen

FAZEKAS ZOLTÁN (Reykjavík)FAZEKAS ZOLTÁN (Reykjavík)
Vágólapra másolva!
2021.11.14. 22:41
null
A magyar női kosárlabda-válogatott magabiztos győzelmet aratott (Fotó: FIBA)
Nagyon sima, 115–58-as győzelmet aratott Magyarország Izland otthonában a női kosárlabda Eb-selejtező 2. fordulójában, ezzel pontszámban utolérte Romániát, és feljött a második helyre.

Nagy különbségű, egyben önbizalom-növelő sikert aratott szerény képességű riválisa otthonában nemzeti együttesünk az Európa-bajnoki selejtező 2. fordulójában.

A vasárnap esti Izland–Magyarország mérkőzésnek a mieink voltak az esélyesei – ezt erősítette meg a találkozóról az országos napilapnak tudósító kolléga is, aki bevallotta, leginkább abban bízik, hogy a házigazda nem kap ki arcpirítóan nagy különbséggel. Persze az Európa-bajnoki selejtezősorozat nyitó meccsén a spanyoloktól csütörtökön elszenvedett négypontos vereség után Izlandra érkező csapatunk is tudta, ezt az összecsapást meg kell nyernie.

Az egyéni összehasonlításban egyértelműen jobb együttesünk tagjai nem bízták el magukat, már csak azért sem, mert a két csapat legutóbbi meccsén bizony nagy pofont kaptunk, hiszen 2016-ban tíz ponttal alulmaradtunk. A mieinket akkor 29 ponttal, 16 lepattanóval és nyolc gólpasszal „kivégző” Helena Sverrisdóttir most is ott volt a Hafnarfjördurban megrendezett meccsen, ám sérülése miatt ezúttal csak szakkommentátorként. Egy fontos hiányzója Székely Norbert szövetségi kapitánynak is volt, a csapatkapitány Raksányi Krisztina családi okok miatt nem utazott a többiekkel.

A sorozatot a románoktól elszenvedett hatpontos vereséggel kezdő, szerény képességű izlandiak lelkesedése mindenképp dicséretes volt, de nem tartott sokáig, hiszen 4–4 után hamar elhúzott a koncentráltan játszó magyar együttes. Támadásban szépen dolgoztak a lányok, de a védekezésbe becsúsztak hibák, például Lovísa Henningsdóttir tisztán dobálhatta a triplákat – és csak az első negyedben be is vágott hármat. Ám a második negyed közepére így is már 16 ponttal járt előrébb a magyar csapat, azaz hamar kiderült, csak az lesz a kérdés, mennyivel nyernek Studer Ágnesék, akit egyébként a 17. percben csúnyán szemöldökön találtak, és emiatt ápolni is kellett.

A nagyszünetre 22 pontos előnnyel vonuló válogatottunk a folytatásban sem lassított, jól játszva növelte előnyét és végül önbizalom-növelő, 57 pontos győzelmet aratott.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
C-CSOPORT
2. FORDULÓ
IZLAND–MAGYARORSZÁG
58–115 (20–28, 17–31, 13–25, 8–31)
Reykjavík, 200 néző. Vezette:Aunkrogers (lett), Tetik (török), Sljivic (osztrák)
IZLAND: Karlsdóttir 5/3, T. Jonsdóttir 1, Svansdóttir 9/9, HINRIKSDÓTTIR 15, Henningsdóttir 9/9. Csere: Kristinardóttir 7/3, Davidsdóttir 3, H. Jonsdóttir 8/6, Grimsdóttir, Hjördisardóttir 1, Aegosdóttir. Szövetségi kapitány: Benedikt Gudmundsson
MAGYARORSZÁG: STUDER 11/6, Aho 10, LELIK 21/12, GOREE 27/3, HATÁR 18. Csere: Horváth B. 6/6, Kiss V. 9, Dombai 4/3, Gereben 2, Török 5/3, Kányási, Varga A. 2. Szövetségi kapitány: Székely Norbert
Az eredmény alakulása: 3. perc: 4–4 5. p.: 7–15 9. p.: 15–28 13. p.: 21–37 16. p.: 26–44 19. p.: 30–51 22. p.: 37–63 24. p.: 37–71 27. p.: 42–81

MESTERMÉRLEG
Benedikt Gudmundsson: – Kemény meccs volt, egy nagyon erős és motivált magyar csapattal találkoztunk, amellyel talán egy bő negyedig tudtuk tartani a lépést. Sajnos utána kiütközött a tudásbeli különbség, megérdemelten nyert ennyivel is ellenfelünk.
Székely Norbert: – Egy rendkívül motivált magyar csapat játszott, amely a lehető legtöbbet akarta kihozni ebből a mérkőzésből. Büszkék lehetünk arra, hogy kitartóan, negyven percen keresztül koncentrálva szereztünk egy nagy győzelmet.

A csoport másik mérkőzésén: Spanyolország–Románia 107–52

Az állás: 1. Spanyolország 4 pont, 2. MAGYARORSZÁG 3 pont (177–123), 3. Románia 3 pont (117–166), 4. Izland 2 pont

Legfrissebb hírek

Női kosár: hamarosan számíthat új légiósára a DVTK

Kosárlabda
2025.10.19. 10:25

Először verte meg idegenben a TFSE a Győrt, Cegléden szerezte meg első győzelmét a DKKA

Kosárlabda
2025.10.18. 20:06

Női kosár Euroliga: a pilóta is üdvözölte a DVTK együttesét

Kosárlabda
2025.10.15. 20:31

A sérült Mbappé el sem utazhat a franciák következő meccsére

Foci vb 2026
2025.10.11. 12:15

WNBA: négy év alatt harmadszor bajnok a Las Vegas Aces

Kosárlabda
2025.10.11. 10:40

Női kosárlabda: Juhász Dorka kilenc pontot dobott volt csapatának

Kosárlabda
2025.10.10. 07:36

Simán kikapott a DVTK a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.09. 19:56

Női kosárlabda vb-selejtező: Japán ellen kezd a magyar válogatott

Kosárlabda
2025.10.08. 10:27
Ezek is érdekelhetik