Női kosár: amerikai légióst cserélt a Sopron Basket

MTI/R. B.MTI/R. B.
2021.09.22. 14:07
null
Collier (jobbra) nem tud a Sopron rendelkezésére állni (Fotó: Getty Images)
A Tokióban olimpiai bajnok Napheesa Collier helyett a szintén amerikai Sheylani Peddyvel kezdi meg a kosárlabdaszezont a női bajnokságban címvédő Sopron Basket.

 

A klub szerdai tájékoztatása szerint a döntés hátterében egészségi okok állnak.

„Teljesnek mondható keretet jelentettünk be jó néhány hónappal ezelőtt, ám Napheesa Collier a WNBA-szezont követően, egészségi okokra hivatkozva még decembertől sem tud a rendelkezésünkre állni – kezdte Török Zoltán ügyvezető. – Ráadásul Briann January és csapata, a Connecticut Sun fantasztikusan teljesít a WNBA-ben, ami azt jelenti, hogy akár a teljes október folyamán nélkülöznünk kell irányítónkat. Ezért szükségszerűvé vált, hogy lépjünk. Gáspár Dávid vezetőedzővel áttekintettük, mit is tehetnénk, és valamennyi tényezőt figyelembe véve Shey leigazolása mellett döntöttünk.”

Török Zoltán kifejtette, hogy a 24 éves Colliert az egész szezonra szerződtették, és december 1-től is a játékosuknak tekintik őt, s ennek megfelelően fognak eljárni vele kapcsolatban.

A 32 esztendős Peddy öt nappal az utolsó phoenixi mérkőzését követően csatlakozik a soproniakhoz.

Az ügyvezető elmondta, hogy a magyar válogatott Határ Bernadett lassan visszatérhet a pályára, ám a szerb Jelena Brooks sérülése makacsnak tűnik, így az ő játéka egyelőre bizonytalan. A nyáron a korosztályos csapatból felkerült és a debreceni U19-es világbajnokságon bronzérmes Sitku Zsuzsanna pedig – a tavaly elhunyt, 149-szeres válogatott Sitku Ernő lánya – a felnőttkeret teljes értékű tagja lesz a szezon során.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: Josepovits Kinga köré épülhet az új Pécs

Kosárlabda
2026.07.23. 09:50

Női kosárlabda NB I: marad az élvonalban a kieső Szigetszentmiklós – visszalépett a DKKA

Kosárlabda
2026.07.14. 18:54

Női kosárlabda NB I: kubai centerrel erősített a Szekszárd

Kosárlabda
2026.07.09. 09:55

Női kosárlabda NB I: Dubei Debóra a Csatához igazolt

Kosárlabda
2026.07.02. 10:10

Női kosárlabda NB I: ETO Basket néven folytatja a győri csapat

Kosárlabda
2026.07.01. 15:53

Még nem tudni, hány csapattal rajtol a női kosárlabda NB I következő idénye

Kosárlabda
2026.06.30. 12:30

Női kosár NB I: nigériai válogatott játékossal erősített a DVTK

Kosárlabda
2026.06.24. 13:47

A következő szezonban is Djokics Zseljko irányítja a bajnok Pécs női kosárabdacsapatát

Kosárlabda
2026.06.10. 16:31